NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

sze20120523

Utolsó frissítés10:33:50

Back Tengerpart Egyéb Felemásan alakul a szezon Szlovéniában

Felemásan alakul a szezon Szlovéniában

  • PDF

A turisták idén a tengerpartra koncentrálódnak Szlovéniában. A magánszállásokon kevesebb, a hotelekben több a vendég.

Piran csodás belvárosa

Júniusban 243 ezer turista utazott vakációzni Szlovéniába, 11 százalékkal kevesebb, mint tavaly júniusban. Az idei év első felében 1,12 millió vendég fordult meg az észak-adriai országban, vagyis 5 százalékkal kevesebb, mint tavaly január és június között.

Az idei szezon kezdetén megfogalmazták a szlovén idegenforgalmi szakemberek: új üdülési programokra van szükség, hogy továbbra is vonzóak maradhassanak a turisták számára. Az már júniusban is látszott, hogy a hotelekben ugyan van forgalom, de ez elmarad a tavalyitól. A magánszállásokon, panziókban május-júniusban jelentősen kevesebben szálltak meg, de júliusban és augusztusban egyes becslések szerint legalább harmadával kevesebb lesz a vendég, mint tavaly. A legjobb „teljesítményt” a portoroži LifeClass szállodák tudtak felmutatni, ahol június végén 83 %-os foglaltságot könyvelhettek el.

Július első hétvégéje végül jól startolt a szlovén tengerparton. A Portoroži Idegenforgalmi Szövetség tájékoztatása szerint a kihasználtság a szállodákban megközelítette a 85 százalékos kihasználtságot, a kempingekben a 64 százalékost. – A magánszállások ugyanakkor csak 12 százalékos eredményt értek el, amely igen csalóka szám, ugyanis sok tulajdonos nem regisztrálja a kiadó szobákban, apartmanokban megszálló vendégeket – fejtette ki Lea Šuligoj, a Portoroži Idegenforgalmi Egyesület (Turističnega združenja Portorož) vezetője.

A tengerparton sok a turista Szlovéniában (Kép: pororoz.si)

Nyüzsgő tengerpart

Bár a gazdasági válság, és az új influenza terjedése miatt mindenütt aggódtak a turistaforgalom miatt, úgy tűnik, hogy a szlovén turizmust nem befolyásolja lényegesen. Ugyan a globális értelemben vett szlovéniai idegenforgalmi látványosságokra idén 11 százalékkal kevesebben voltak kíváncsiak, de a tengerparton nincs ok a panaszra. Lea Šuligoj elmondta: a szlovén vendégek száma 41, míg a külföldi turistáké 5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest.

Felemásan alakul a szezon Szlovéniában