NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

sze20120523

Utolsó frissítés10:33:50

Back Tengerpart Egyéb Erős földrengés Kréta mellett

Erős földrengés Kréta mellett

  • PDF

A Richter-skála szerinti 6,4 -es erősségű földrengést észleltek szerdán Kréta szigetétől délre. 

A 12:30-as földrengést néhány közepesen erős (4,9-es) utórengés követte. A földmozgásokat a Líbiai-tengerben, 30 kilométeres mélységben Kréta és Észak-Afrika partjai között mérték. A rengés epicentriuma Irakliontól 125 kilométerre volt, a földmozgást az egyiptomi Kairóban is érzékelték. Károkról és személyi sérülésekről egyelőre nem érkezett hír. A rengések 20-30 másodpercig tartottak, ám a helyiek nem estek pánikba, mivel a térségben gyakoriak az ilyen tektonikus aktivitások.  

Tavaly júniusban 5,5-ös erősségű rengés rázta meg Kréta keleti részét, áldozatokat azonban nem követelt a természeti katasztrófa. Idén júniusban pedig a szintén görög sziget, Rodosz térségében észleltek 5,8-as erősségű földmozgásokat.

Erős földrengés Kréta mellett