A Török Szállodaszövetség szerint változott a trend, idén Izmir és Marmaris a turisták kedvence.
Ahmet Barut szerint Törökország a Földközi-tengeri térség legnépszerűbb úti célja idén nyáron – idézte a Török Szállodaszövetség (TÜROFED) elnökének szavait a Today's Zaman című török napilap.
– A turisták száma májusban ugyan alacsony volt, de a főszezon (június, július és augusztus) mindezért kárpótolja majd az idegenforgalmat, jelentős növekedésre van kilátás a vendégéjszakák tekintetében – mondta el az elnök, hozzátéve: a Törökországba látogató turisták érdeklődése új régiók felé fordul az idén. Az elmúlt évek top-üdülőhelyei, Antalya, Isztambul és Cappadocia kevésbé népszerűek, 2009-ben inkább Izmir és Marmaris irányába koncentrálódnak a turisták, különösen a britek.
Az izraeli turisták viszont elmaradnak ebben az évben, számuk 65 százalékkal csökkent annak következtében, hogy politikai feszültség húzódik a két ország között. (A török miniszterelnök ugyanis kritikával illette Izrael gázai beavatkozását a davosi Világgazdasági Fórumon, még januárban.). Ahmet Barut ugyanakkor megerősítette: az izraeli turisztikai hivatalokkal továbbra is szoros az együttműködésük, és azon dolgoznak, hogy visszacsábítsák a török turistaparadicsomokba az izraeli vendégeket.
Itt azonban nem állnak meg a törökök. Új piacok meghódítására készülnek, hogy még több turistát csalogassanak Európa és Ázsia határára. – Ennek érdekében szorosabbra fűzzük az idegenforgalmi kapcsolatokat Közép-Kelet , Aika és a Távol-Kelet országaival – hangsúlyozta a TÜROFED elnöke.
Ahmet Barut még év elején azt mondta: Törökországban a turizmus azok között az ágazatok között van, amelyek a legkevésbé sínylik meg a gazdasági krízist.



