NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

sze20120523

Utolsó frissítés10:33:50

Back Tengerpart Egyéb Görögország: elkészült az Egnatia-autópálya

Görögország: elkészült az Egnatia-autópálya

  • PDF

Befejeződtek az Észak-Görögországot keresztülszelő Egnatia-autópálya munkálatai.

Komoly autópályával gazdagodott Görögország (Kép: wikimedia)Az autópálya utolsó, 31 kilométeres – Panagia és Greneve közötti – szakaszát hivatalosan a görög kormányfő, Kostas Karamanlis nyitotta meg. Ez a szakasz köti össze Nyugat-Makedónia peremét és Epirusz tartományt. Arra azonban, hogy az Egnatia teljes szakaszán akadálymentesen autózhassunk, júliusig várnunk kell: ekkorra fejezik be az utolsó simításokat az Ioanninát a Jón-tenger partján fekvő Igoumenitsa-val összekapcsoló szakaszon. A görög miniszterelnök egyébként személyesen „tesztelte” az elkészült sztrádát: a nyugati kikötővárosból, Igoumenitsa-ból az ország keleti határához, a görög-török átkelőhöz, Kipoiba utazott – írja a Makedonia című görög napilap.

A turisták körében inkább Egnatia Odos néven ismert autópálya az E90-es, öt európai országot átszelő út görögországi szakasza, mely közvetlenül Albániával, Macedóniával, Bulgáriával és Törökországgal köti össze Hellászt. A mediterrán államot keleti-nyugati irányban keresztülszelő Egnatia-autópálya az összes fontosabb várost (Igoumenitsa, Ioannina, Metsovo, Grevena, Kozani, Veroia, Thessaloniki, Kavala, Xanthi, Komotini and Alexandroupolis) érinti a keleti és nyugati part között. A 670 kilométeres autópályát 1990-ben kezdték építeni, a beruházás teljes költsége pedig 5 900 millió euró volt. A munkálatok az utóbbi öt évben „pörögtek fel” igazából, ugyanis 2004-ig az autópályának csak kevesebb, mint a fele volt készen. A projekt része volt 50 csomópont, 350 bekötőút és leágazás, 40 km-nyi híd és 50 km-nyi alagút megépítése. Most, hogy a beruházás megvalósult, a török határon fekvő Kipi városából mindössze hat óra alatt el lehet jutni az albán határhoz közeli Igoumenitsa kikőtőjébe.

Az Egnatia keresztülszeli Görögországot (Kép: parsons.com)Görögország életében mindig is fontos szerepet játszott a Via Egnatia, az ókor óta létező útvonal az ország északi részén, amely összeköti az adriai térséget a félsziget másik oldalával: Isztambullal és Bulgáriával. A Via Egnetia történelmi elődje a római birodalom egyik nagy jelentősségű, i.e. 146 és 120 között épült kereskedelmi útja volt, mely a Róma-Konstantinnápoly közötti főút részét alkotta.

Az Egnatia-autópálya a már meglévő PATHE ("Patras-Athén-Thessaloniki") autópályával együtt alkotja Görögország közlekedési gerincét. Kulcsszerepe lesz nemcsak az ország fejletlen északi térségeinek fejlesztésében, de az ország turisztikai versenyképességét is növeli.

Görögország: elkészült az Egnatia-autópálya