A látogatás elején rövid sétát tesznek Ótátrafüreden, majd Tarajkára szállítják őket. Itt akár egy kisebb gyaloglás is szerepelhet a programban, hiszen a királyi pár egy emléktáblát fog leleplezni a Rajner-kunyhónál.
A szervezők hat sátrat állítanak fel, ahol bemutatják a „tipikus tátrai” emberek mindennapjait. Magashegyi hordárok, erdészek, a Nemzeti Park szakemberei, és hegyivezetők is elkísérik a vendégeket. A zenéről gorál zenekar és a csorbai (Strba) furulya együttes gondoskodik majd.
Az ünnepség után a király pár útjai egy időre elválnak egymástól. II. Erzsébet Poprádra látogat, ahol a Krivánt ábrázoló képet kap a helyiektől, férje pedig Ótátrafüreden marad, ahol jellegzetes hegyi kalapot és fokost kap ajándékba.
A kíváncsi szerencsések akár találkozhatnak is a királyi párral, hiszen október 24-e négynapos ünnep Magyarországon, és vélhetően többen kirándulnak a Magas-Tátrába. Aki nem szeretne a hegy aljában lezárások miatt bosszankodni, az inkább a hegyekben töltse a pénteki napot.



