Rekordévet zárt tavaly a szlovák idegenforgalom

Európa
Typography

Rekordévet zárt 2016-ban Szlovákiában az idegenforgalom, az országba látogató turisták száma a hazai vendégekkel együtt meghaladta az ötmilliót - derült ki az illetékes szlovák szaktárca, a közlekedés és építésügyi minisztérium sajtóközleményéből, amelyet szerdán juttattak el az MTI-nek.

A minisztérium adatai szerint 2016-ban a Szlovákiában a turisták száma meghaladta az 5 millió 23 ezret, ami 16 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Ez minden idők legjobb adatának számít. A turisták több mint 14 millió vendégéjszakát töltöttek el az országban.

A turisták 60 százaléka belföldi vendég volt, arányuk enyhén csökkent, számuk viszont 15 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A külföldi vendégek száma 2016-ban 18 százalékkal emelkedett és először haladta meg a 2 milliót.

A Szlovákiába érkező külföldi turisták 30,7 százaléka tavaly cseh volt, második legtöbben Lengyelországból (9,3 százalék) érkeztek, a statisztikák szerint a harmadik helyen Németország (az összes külföldi turista 8,8 százaléka), a negyediken Magyarország (4,5 százalék), majd Ausztria (4,3 százalék), illetve az Egyesült Királyság (3,8 százalék) és Olaszország (3,2 százalék) végzett.

Az egyes szlovákiai régiókat összehasonlítva, látogatottság tekintetében tavaly ismét Pozsony végzett a legjobban, a hagyományosan kiemelt turistacélpontnak számító városba több mint 892 ezer külföldi látogatott el, ami az országba látogató külföldi vendégek teljes létszámának 44 százaléka volt. A külföldi vendégek tavaly a legtöbb vendégéjszakát (1,6 millió) is Pozsonyban töltötték el.

A szlovák szaktárca az adatokat örvendetesnek és sikernek értékelte, a jövőt tekintve pedig a növekvő trend megtartását illetve a szolgáltatások színvonalának emelését jelölte meg célként.