Elindította Budapest-New York járatát a LOT lengyel légitársaság

A LOT lengyel légitársaság B787 Dreamliner típusú, New Yorkba induló repülőgépe felszáll a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről 2018. május 3-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Itthon
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

Elindította Budapest és New York-John F. Kennedy közti menetrend szerinti, közvetlen járatát a lengyel LOT légitársaság, ezzel hét év után ismét van közvetlen repülőjárat az Egyesült Államok és Magyarország között.

 

Az egész évben hetente négy alkalommal, hétfőn, csütörtökön, pénteken és vasárnap közlekedő járatokat a LOT Boeing 787 Dreamlinerei teljesítik, amelyek 252 utast, illetve 12 tonna árut tudnak a fedélzetükre venni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járat indulása előtt a ferihegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a felgyorsuló világban egyre fontosabb az összeköttetés, ez a világcégekkel való kormányzati tárgyalásokon is felmerül. Ezért is jelentős az Air China pekingi, az Air Canada Rouge torontói hosszú távú járata, valamint a Wizz Air nyugat-balkáni járatainak megnyitása is.

Hangsúlyozta Magyarország és Lengyelország kapcsolatát, amelyet nem csak stratégiainak, hanem barátinak nevezett. Egy dologban mindig biztosak lehetnek, ha Magyarországot támadják, akkor a lengyek mellettünk állnak és ez fordítva is így van - jelentette ki.

Elmondta azt is, hogy az 1700 amerikai vállalat több mint 100 ezer magyarnak ad munkát, Egyesült Államok mára a legfontosabb unión kívüli exportpiac lett, 2014 óta 51 vállalati beruházás érkezett az országba és 11 ezer új munkahely jött létre. Ezért a LOT az új járattal jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság bővüléséhez is - hangsúlyozta.

Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója a járat megnyitása alkalmából azt hangsúlyozta: 45 évvel ezelőtt kezdtek el Varsó és New York között repülni, most a lengyel alkotmány elfogadásának ünnepén, május 3-án indítják el első olyan járatukat, amely nem Varsóból, a fő gyűjtő-elosztó központból közlekedik majd.

Hozzátette: szeretné, hogy a magyar légitársaságként kezelnék a LOT-ot.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója beszédében azt emelte ki, hogy az Egyesült Államok és Magyarország között tavaly majdnem félmillióan utaztak, ezért nagyon nagy igény volt már a közvetlen amerikai járatokra.

Kiemelte, hogy a repülőtéren csak az első negyedévben 17 százalékos utasforgalom-bővülést mértek, amely ezzel az egyik legjobban fejlődő európai légikikötő lett. A folyamatban lévő fejlesztéseknek köszönhetően a repülőtér mostani 15 milliós kapacitását 18-20 millióra tudják majd bővíteni.

A budapesti járatokon magyar légiutaskísérők is teljesítenek szolgálatot, hatvan magyart már felvett és ki is képzett a lengyel cég. Emellett a fedélzeti szórakoztató rendszer is magyar nyelvű lesz, az üzleti osztályon utazók számára pedig a LOT a nyáron exkluzív business várót alakít ki a repülőtéren.

Legutóbb hét éve, a 2011-es nyári szezonban közlekedett közvetlen járat Magyarország és az Egyesült Államok között. Akkor a Malév légiszövetségi partnere, az American Airlines teljesített járatokat Boeing 767-esekkel Budapest és New York között. A Malév 2012 februári csődje miatt azonban a március végével induló nyári menetrendi időszakban az American Airlines már nem újította fel a járatot. A dallasi légitársaság azonban idén visszatér Budapestre, május 4-étől Budapest és Philadelphia között indított napi járatot, amelyek október végéig közlekednek.