Megkezdődött a balatoni hajózási szezon, újdonságokkal várják a vendégeket

Balatonfüred, 2018. március 31. Érkezik a Siófok nevű katamarán a 172. balatoni hajózási idény első napján a balatonfüredi hajóállomásra 2018. március 31-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Itthon
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

"A Balatoni Hajózási Zrt. az elmúlt két sikeres év után idén is jó szezonra számít, változatlan árakon nyújtva szolgáltatásait, újdonságokkal is várva a hajózni vágyókat" - mondta Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója a hagyományosan húsvét nagyszombatján induló, 172. balatoni személyhajózási szezon alkalmából megrendezett ünnepségen Balatonfüreden.

 A Siófokról érkezőket mintegy kétszáz fős tömeg és térzene várta. A helyi kórus és néptánccsoport műsora után köszöntötték a hajósokat, majd Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz) kezdte az ünnepi beszédek sorát. Emlékeztetett arra, hogy 1846-ban bocsátották vízre a Kisfaludy gőzöst, új fejlődési irányt szabva a Balaton életében. Szólt arról is, hogy a tó három nagy települése, Siófok, Keszthely és Balatonfüred együtt gondolkodik és tesz a Balatonért. 

Potocskáné Kőrösi Anita, Siófok alpolgármestere (Jobbik) azt hangsúlyozta beszédében, hogy a déli partot az északival a hajózás köti össze.

Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere (Fidesz) úgy fogalmazott: "Mi balatoni polgármesterek összetartóak vagyunk, egy régióban gondolkozunk, nekünk Magyarország után a Balaton az első."

Balassa Balázs, a régió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt években töretlen volt a balatoni turizmus fejlődése, ami a kormánynak és az önkormányzatoknak is köszönhető. "Jó balatoni embernek lenni. Büszkék vagyunk arra az értékre, amit őrzünk, és amit képviselünk" - fogalmazott. Bejelentette, hogy a szövetség a strandminősítő rendszer működtetése és a balatoni borok versenye mellett idén meghirdeti az Év balatoni háza versenyt, több kategóriában is. Szólt arról is, hogy fel kell készülni a vendégek fogadására és szórakoztatására esős napokon is, csak így lehet a Magyar Turisztikai Ügynökséggel karöltve megvalósítani, hogy négy évszakos turisztikai célpont legyen a Balaton.

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy egyre népszerűbb a Balaton. "A kormány mindent megtesz azért, hogy ne a horvát tengerpartra, hanem a Balatonhoz jöjjenek minél többen, és hogy igazi ünnep legyen minden nap a Balatonnál."

Kollár József, az önkormányzatok tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója beszámolt arról, hogy március 31-től üzemel a társaság új ügyfélközpontja, egy virtuális call center, amely korlátlan mennyiségű hívást képes kezelni. A korábbi 30 különböző telefonszám helyett a jövőben a 84/310-050-es számon lehet érdeklődni a személyhajózásról, a kompok indulásáról, egyéb hajózási lehetőségekről és a hajóbérlésről.

A vezérigazgató az első hajón tartott szezonkezdő sajtótájékoztatóján beszámolt arról is, hogy az idei év legfontosabb feladata a társaság számára az ügyfélközpontúság fejlesztése. Mintegy 300 millió forintot fordítottak arra, hogy felkészüljenek a szezonra. Az idei újdonságok között említette az új ügyfélközpont beindítása mellett, hogy új téli menetrendet vezettek be a kompokon, tovább bővítik a vitorlás-férőhelyek számát, és egy héttel hosszabb lesz, augusztus 26-ig tart majd a hajózási főidény. A társaság tavalyi év utáni várható adózás előtti eredménye 143,2 millió forint.

Az idei tervek 145,6 millió forintról szólnak, arra számítva - a hosszú hétvégéknek is köszönhetően -, hogy tovább emelkedik a társaság bevétele. A Bahart idén önerőből 565 millió forintot tud fejlesztésekre fordítani, de számít a tervezett kormányzati támogatásokra is, hogy a sokéves lemaradását behozva egyre versenyképesebb legyen - derült ki a cégvezető szavaiból.

Az első hajón a Bahart és a Vodafone vezérigazgatója stratégiai partneri együttműködési megállapodást írt alá.