Negyven éves Ada Bojana, a nudisták adriai fellegvára

Múlt héten ünnepelte 40. születésnapját a most már Montenegróhoz tartozó üdülőtelep.
Ada Bojana - pazar tengerpart (Kép: montenegro.travel)

Talán a legismertebb és a leghíresebb nudista paradicsom az Adrián. Az ismertségét a nagyszerű tengerpartja mellett egy 1986-os jugoszláv filmnek is köszönheti, amelyet nálunk is gyakran játszik a televízió A bűn szépsége (Lepota poroka) címmel. A filmben a montenegrói hegyekben és szigorú erkölcsök között élő házaspár a jobb megélhetés reményében a tengerpartra indul munkát keresni, végül a szabadabb erkölcsű tengerparton kötnek ki, ahol egy nudista telepen kapnak állást. A filmben a házaspár erkölcsi dilemmája mellett Ada Bojana látványát is élvezhetik a nézők.

A nudista telep története 40 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy német utazási iroda felhúzta az első üdülősort, amelyet kifejezetten nudistáknak építettek. Már az első évben kiderült, hogy a megépített 100 ágyas üdülőtelep kevés lesz, aztán a fokozatos bővítéseknek köszönhetően később már 1500 vendéget tudtak egyszerre fogadni.

A telep létesítése az egykori jugoszláv turisztikai miniszternek köszönhető, aki még ulcinji korszakában sejtette, hogy ez lehet a jövő. Az első tárgyalásai nem sikerültek, az érdeklődők inkább Zadart választották egy kétezres üdülőtelepre, de 1973-ban már sikerült megnyitni. Virágkorát a hetvenes és nyolcvanas években élte, rengeteg külföldi érkezett a telepre. A pletykák szerint több ismert ember is itt töltötte a szabadságát, sokak szerint a németek egykori kancellárja Willy Brandt is a gyönyörű táj szerelmese volt. Rossz nyelvek szerint azért is jött annyi német, hátha megpillantják a kancellárjukat.

A háború után eltűntek a németek, először a környező országokból érkeztek, majd néhány montenegróit is fogadtak. A hanyatlásnak már vége, az utóbbi évtizedben már egyre többet tesznek annak érdekében, hogy Ada Bojana a régi fényében tündököljön. A külföldiek lassan kezdenek visszatérni, de a korábbi forgalomra még várni kell. Jelenleg 350 ágyat már teljesen felújítottak, de még mindig maradt 600 ágy, amely felújításra vár.

Bojana és környéke nem csak a nudizmus miatt egyre népszerűbb az utóbbi időben. A környék jó szeléről ismert, ezért egyre több szörfös érkezik ide. Természetesen a közelben nem csak a nudistákra gondolnak.