Budvai strand: 10 euró a napernyőért – előszezonban

Még csak előszezon van, de már most 10 eurót elkérnek egy napernyőért és két napozóágyért a budvai strandon.
10 euró/nap. Vélhetően a wifis internet nincs az árban (Kép: pobjeda.me)

Montenegró több mint 200 strandján az elmúlt hetekben eldőltek a dolgok. Szokás szerint mindenki pályázhatott a strandok üzemeltetésére, ez kedvenc időszaka a montenegrói sajtónak is, hisz ilyenkor zajlik az élet. Volt pályázó, akit megfenyegettek, hogy ne induljon, de volt olyan nyertes is, akik győzelme után fenyegette meg az állítólagos konkurencia.

Az első nyertesek már megkezdték a strandok kiépítését. A szabály a régi, a felét betelepíthetik napernyőikkel és napágyaikkal, amelyet bérbe adhatnak a fürdőzőknek, a strand másik felét szabadon kell hagyni a törölközővel érkező, „mezei” strandolóknak. Arról már többször írtunk, hogy ezek az arányok néha elég érdekesen tudnak alakulni.

Budva egyik legpatinásabb strandja, a Slovenska plaza, amely még az 1935-ben itt nyaraló morva turistákról kapta a nevét, már az előszezon árait is kitette. Ahogy látható jelenleg egy napernyő két napággyal 10 euróba kerül naponta, ez egy 4 fős családnak már 20 euró naponta.

A helyiek is csak találgatják, mi lehet ebből főszezonban? Tavaly 5 euróba kerültek ezek a szolgáltatások ezen a strandon júniusban, és 15 euróra emelkedtek főszezonban.

A strandok áraiban és szolgáltatásaiban hatalmas különbségek alakultak ki az előző években a montenegrói strandokon, az ingyenes strandoktól kezdve, a napi 85 eurós belépőt kérő strandokig széles a választék.