Gumicsónakkal kerültek viharba az Adrián, túlélték

Két lengyel állampolgár indult el vasárnap este a Zadartól északra található Šibuljine partjáról egy kis horgászásra. A felfújható gumicsónakukkal azonban komoly bajba kerültek, amikor lecsapott a viharos szél a Velebit-csatornára. A hatalmas szél és az erős hullámok miatt képtelenek voltak visszatérni a szárazföldre, így egyre távolabb sodródtak a parttól.

Szerencséjükre a Velebit-csatornában több apró sziget is található, így sikerült kikötniük a parttól körülbelül egy kilométerre található, hihetetlenül apró (összesen 0,046 négyzetkilométer) Ražanac Mali szigeten. A sziklás sziget természetesen abszolút lakatlan, de arra jó volt, hogy szárazföldön húzzák ki az éjszakát.

A keresésükre indított csapat ma reggel 7 órakor találta meg a két lengyelt. A két horgásznak nem esett baja, de a gumicsónak tönkrement. A lengyeleket orvosi vizsgálatra szállították, majd visszatérhettek az üdülőhelyükre.

A vihar komolyságát az is jelzi, hogy tegnap két vitorlás is elszabadult és megfeneklett a viharban. A tengerészeti minisztérium szóvivője szerint az erős vihar, a hatalmas hullámok és nem megfelelő lehorgonyzás miatt szabadultak el a hajók, amelyeknek a tulajdonosait márt értesítették a károkról.