NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

sze20120523

Utolsó frissítés10:33:50

Back Híradó Időjárás A turizmust is fenyegeti a tengerszint emelkedése a Nílus-deltában

A turizmust is fenyegeti a tengerszint emelkedése a Nílus-deltában

  • PDF

Tizenöt éven belül 10 centiméterrel is emelkedhet a vízállás a deltában.

A napfény megcsillan a Nílus vizén. Űrből készített felvétel (NASA)Egy, a közelmúltban megjelent egyiptomi kormányzati tanulmány szerint 2025-ig több mint félmillió ember kényszerülhet a Nílus-delta elhagyására a tengerszint emelkedése miatt.

A Földközi-tenger vízszintje már a huszadik század folyamán is 20 centiméterrel emelkedett, s a vízállás 2025-ig további 10 centiméterrel nőhet – áll a jelentésben. A betörő sós víz elől már eddig is sokan elhagyni kényszerültek az ország éléskamrájának számító területet, mások homokot vásárolnak a földek megemelésére vagy gátakkal védekeznek.

A tanulmány szerint a vízszint emelkedésének következtében további több mint félmillió ember kényszerülhet kitelepülni, s a mezőgazdaság és a turizmus hanyatlása révén mintegy 70 ezer munkahely szűnhet meg. Az áttelepülések miatt Egyiptom más részein várhatóan megugrik a munkanélküliség és a bűnözés, s más társadalmi feszültségek is várhatók.

A Nílus-delta környezeti pusztulásának kezelése egyelőre nem tarozik az ország prioritásai közé, ám szakértők szerint ha a helyzet tovább romlik, súlyos élelmiszerhiány alakulhat ki, s a klímamenekültek száma a század végére elérheti a 7 milliót. A delta biztosítja a 80 milliós ország élelmiszertermelésének egyharmadát, az export révén pedig jelentős bevételt is hoz. Egyes műszaki cégek partmenti falak felhúzását javasolják, ami hosszabb távú megoldást jelenthetne a krízisre.

Egy Hamza Associates nevű vállalat 2 méteres gátat építene, ami a tengervíz felszín fölötti és alatti beáramlását is megakadályozná. Tervüket 2007-ben be is nyújtották a hatóságoknak, egyelőre azonban nem kaptak zöld utat, mivel a kormány attól tart, hogy a falak elcsúfítják a népszerű földközi-tengeri üdülőhelyeket. A regionális katasztrófaelhárító központ más megközelítést javasol: az alkalmazkodásét. Úgy vélik, ahol a víz betör, ott meg kell honosítani a halászatot, más, értékes területeket pedig valóban gátakkal kell megvédeni.

Vitorlások a Níluson

Forrás: metropol

A turizmust is fenyegeti a tengerszint emelkedése a Nílus-deltában