Erősen csökkent a Skóciába utazó turisták száma, derült ki a skót nemzeti turisztikai hivatal adataiból.
A tavalyi évben 14,6 millió turista kereste fel Skóciát, nyolc százalékkal kevesebben, mint 2007-ben, és az eddigi statisztikák szerint a csökkenő tendencia idén is folytatódik – közölte a VisitScotland. A skóciai turisztikai hivatal adataiból az is kiderült, azok a turisták, akik Skóciát választották úti céljukul, 4 százalékkal kevesebbet is költöttek: összesen 156 millió brit fontot hagytak az idegenforgalmi kasszában. Visszaesett az üzleti turizmus is, 16 százalékkal.
A tavaly elkezdődött gazdasági válság, és a pénzszűkében lévő brit turisták miatt indult apadásnak ilyen jelentősen a turisták száma Skóciában. Ugyanakkor viszont, a gyenge brit fontnak köszönhetően, több európai vendég utazott Skóciába.



