Már harmadszor rendezik meg a gyermekek körében népszerű fesztivált.
Ezen a hétvégén (augusztus 7-8.) rendezik meg harmadik alkalommal a Medve napokat a szlovákiai Magas-Tátrában, az Ótátrafüred (Stary Smokovec) feletti Tarajka (Hrebienok) üdülőrészen. A rendezvény első két éve sikeresnek bizonyult, főleg a gyermekek körében, a szervezők szerint eddig összesen 25 000 érdeklődőt fogadtak a két év alatt.
A szervezők az idén is (szlovák nyelvű) gyermekprogramokkal készülnek. Szlovákia legmagasabban kiépített színpadán gyermek előadásokat mutatnak be, együttesek és zenészek szórakoztatják a kicsiket. Lesz rajzverseny, ügyességi játékok, és egyéb rendezvények. Azok a gyerekek, akik egy játék mackóval a kezükben érkeznek, külön ajándékot kapnak. A fesztivál alatt az érdeklődők kedvezményesen utazhatnak a helyi vasúton és a Tarajkára közlekedő siklón.



