Volt munkájuk a hegyimentőknek a nyári turistaszezon első napjaiban a Magas-Tátrában.
Vasárnap egy hatvan éves cseh turistát kellett helikopterrel a poprádi kórházba szállítani. Az idős turistára a Kopa-hágó (Kopské sedlo) mellett találtak rá hétfő este. A cseh állampolgár a turistaúton feküdt, nehezen beszélt, teljesen úgy tűnt, mint aki nem tudja, hol van. A nehezen megközelíthető helyről egy csörlő segítségével a mentőhelikopterbe emelték, majd a vizsgálatok kiderítették, hogy epilepsziás rohama volt, valószínűleg ennek következtében terült el a földön.
Sokkal többet tudunk arról, hogy került a földre egy szlovák turista a Nyugati-Tátrában. A 36 éves zsolnai lakos a Jamníki-völgybe–(Jamnícka dolina) tartott, amikor a havas Zsári-nyeregben (Žiarske sedlo) megcsúszott és körülbelül 300 méter csúszott le a völgybe. A szerencsétlen esés következtében eltört a lába, és számos egyéb sérüléseket is szenvedett. A balesetet szenvedett turistát szintén helikopterrel vitték a kórházba.
A hegyimentők tájékoztatása szerint a magasabb helyeken még számos kisebb-nagyobb hómezővel találkozunk. Ezeket, ha lehet, kerüljük ki, vagy csak megfelelő felszereléssel keljünk át rajtuk, főleg, ha komolyabb szintkülönbséget kell leküzdeni. A vékonyabb hóréteg éles sziklákat takarhat, a zsolnai turistának is ez okozta a komoly sérüléseket.



