Pénteken ünnepélyes keretek között adták át az erdélyi Torda sóbányáját.
Az aeroszolos gyógyfürdőt, illetve a sóbányához tartozó egészségügyi centrumot már korábban átadták, péntektől azonban a sóbánya teljes területe várja a turistákat és a látogatókat.
A Kolozs (Cluj) megyei Torda város sóbányájának avatóünnepségen Emil Boc kormányfő és Elena Udrea régiófejlesztési és turisztikai miniszter is jelen volt. – A felújítás nyomán arra számítunk, hogy 2015-ig 185 000 turista látogat el a tordai gyógykezelő központba – mondta Elena Udrea.
A 2000-ben természetvédelmi területnek nyilvánított vidéken két éve kezdődött meg a gyógyüdülő-központ felújítása. A korszerűsítő munkálatoknak tavaly nyárára kellett volna befejeződniük. A hat hónapos késést az okozta, hogy gondok támadtak a terület földtani szerkezetével. A PHARE-alapokból biztosított beruházás összértéke eléri az 5,8 millió eurót. A tordai városi tanács 950 000 eurós önrésszel járult hozzá a beruházáshoz.
A pénzből jutott a sóbányában és környékén megépített rekreációs és kezelési komplexum berendezésére, illetve a Rudolf-bányában létrehozott új amfiteátrumra, valamint a mini golf- és a teke pályákra. A legnagyobb meglepetés mégis a Teréz-bányában várja a turistákat, ahol csónakázni is lehet egy kis sziget körül.
Forrás: Paprika Rádió



