A húsvét Karintiában legendás, a zarándokok hegyeket győznek le, és a gyermekek elkergetik a halált.

Megbocsátás négy hegycsúcs után
A húsvétot követő második pénteken évről évre zarándokok ezrei indulnak útra Közép-Karintiában, hogy részt vegyenek a hagyományőrző „Négy hegy zarándoklat”-on. A mintegy 16 órás séta alatt négy hegycsúcsot, 50 kilométert és 2500 méternyi szintkülönbséget küzdenek le a résztvevők – teszik mindezt azért, hogy megszabaduljanak a bűneiktől. A zarándoklat éjfélkor veszi kezdetét a Magdalensbergen. Az összegyűltek harangzúgás közepette, fáklyákkal a kezükben indulnak útnak és követik a szervezőket az éjszakába.

„Minden négy hegy-zarándokló tudja, hogy ez egy rendkívül fáradságos hagyomány, de legalább annyira szép is” – meséli a zarándoklat egyik résztvevője. „Amikor az első emelkedőket leküzdjük, a felkelő nap az Ulrischsbergen lélegzetelállító panorámával kárpótol bennünket”. A zarándoklat záróakkordja a Lorenziberg. A séta közben sokan gyűjtenek örökzöld ágakat, amelyeket felszentelnek és később vallási szertartásokhoz használnak. A gabonamagokat is szívesen cserélik el egy maréknyi felszentelt magra, amelyet aztán a vetőmag közé kevernek, hogy bőséges termést hozzon. Azoknak a szorgalmas zarándokoknak, akik három alkalommal részt vesznek a „Négy hegy zarándoklat”-on, a legenda szerint biztos a helyük a paradicsomban.

Évről évre rengeteg zarándok húz túracipőt, hiszen a monda szerint a „Négy hegy zarándoklat”-nak soha nem szabad abbamaradnia, különben eljön a világvége. A következő zarándoklat 2011. május 5-én indul, a Magdalensbergen tartott éjféli misét követően.

Kerepelés az örök létért
Nagycsütörtökön és nagypénteken fülsüketítő lárma tölti meg a Lieser folyó egyébként oly csendes völgyét. A gyermekek ezen a két napon kereplőkkel vonulnak végig a parányi alpesi falucskán, Pleßnitzen. A különc „hangszer” nem más, mint egy deszkalap, amelynek egyik oldalára parányi fakalapácsokat erősítenek. A gyermekek ezzel felszerelkezve kerülik meg háromszor a Keresztelő Szent János templomot. A faluban lakók csodatévő erőt tulajdonítottak egy a templomban található Szent János szobornak és ennek a varázserőnek a megőrzése céljából gyakorolják a különleges szokást.

Már a legkisebbek is részt vesznek a kerepelésben. Az ötéves Martin bátran áll az első sorba és büszkén emeli a magasba kereplőjét, amelyet a nagyapjától kapott ajándékba: „Már kisfiú korában ezzel indult a halál elűzésére.” - meséli boldogan Martin. A résztvevők „Toad aue” (halál ki) kiáltással csalogatják elő a halált rejtekhelyéről. Alig halkul el a kiáltás, amikor a fiatal fiúk egy csoportja halálnak öltözve indul meg a gyermekek irányába, akik kiáltozva futnak a temető kapujához, ahol biztonságban vannak a haláltól. De a hazafelé úton a falusiak néha még érzik a jelenlétét, amint a házak árnyékában settenkedik.