A Magas-Tátra legrégebbi és legkisebb menedékháza idén ünnepli újranyitásának tizedik évfordulóját.
Az előző hétvégén került sor az évforduló hivatalos ünneplésére a Tarajka (Hrebienok) feletti menedékházban. Szombaton 11-kor kezdődött az ünnep egy „teherhordó-próbával”. A legendás tátrai teherhordókhoz hasonlóan, a jelentkezőknek egy hatvan kilogramm súlyú terhet kellett a hátukon elcipelniük, igaz csak 300 méteres távolságra. Később Zárból (Zdiar) és Kassáról (Kosice) érkezett gorál népzenét játszó együttesek szórakoztatták a résztvevőket.
A házat még 1863-ban kezdte el építeni Rainer János György, amelyet később róla neveztek el. Az eredeti építkezésnek is megünnepelték a 145. évfordulóját. 1884-ben nem messze a kunyhótól megépítették a Zerge menedékházat (Chata Kamzik) és ezzel megpecsételődött a ház sorsa, innentől már jobbára csak raktárnak használták.
A menedékház 1980-ban szinte teljesen lepusztult, majd később a házat jelenlegi gondnoka, Peter Petras, a korabeli tervek alapján újjáépítette, és 1998. június 13-án ismét megnyílt a nagyközönség számára. A tulajdonos hatalmas lelkesedéssel gyűjti a Tátra relikviáit, amelyeket a kunyhóban állítottak ki. A menedékházban egy büfé is üzemel.



