Fertődnek megítélték a támogatást, így regionális operatív program keretében az Esterházy-kastély is megújul.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) irányító hatósága jóváhagyta a bíráló bizottság által megítélt támogatásokat. A nyertesek között van az "Eszterháza Közép-Európai Kulturális Központ I. fejlesztési ütem" című projekt, amelynek 1,57 milliárdos összes kiadásához 1,33 milliárd forint támogatást biztosítanak uniós forrásokból a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának.
A fejlesztéssel az állami tulajdonban lévő, az elmúlt évben 87 ezer látogatót fogadott fertődi Esterházy-kastélyegyüttest szeretnék alkalmassá tenni a magas minőségű szolgáltatások nyújtására. Felújítják a kastély homlokzatát, a dísztereket és a Bábszínház tetőszerkezetét.
Új parkolót is létesítenek, a tervek között szerepel a parkolóból a kastélyig vezető két út kiépítésese, valamint az ehhez szükséges ingatlanok megvásárlását is tervezik, ami egyúttal lehetőséget biztosítanak a további fejlesztésekhez is.



