NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Vidék Békési turizmus: több a román, fogy a német

Békési turizmus: több a román, fogy a német

  • PDF

Pozitív mérleggel büszkélkedhet a legfrissebb adatok szerint Békés megye. A tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva nőtt a térségünkbe látogató turisták száma.

Továbbra is a belföldi turisták keresik fel — egyre növekvő számban — Békés megyét, de az igazán szembetűnő változást a Romániából érkező vendégek esetében könyvelhetjük el. Majd’ kétszeresére nőtt ugyanis a határ túloldaláról hozzánk látogatók száma, s még ennél is nagyobb arányban emelkedett az itt eltöltött vendégéjszakáik száma.

— Van egy olyan réteg Romániában, mely komoly, elkölthető jövedelemmel rendelkezik, s vonzónak találja az itteni milliőt, a megújult városközpontokat, a fejlődő fürdőket — hangsúlyozta a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketingigazgatója.

Gulyás Péter elmondta, sokan lendített az ügyön az is, hogy egyszerűbbé vált az átkelés a határon. A nem túl nagyszámú osztrák vendégek aránya ugyan valamelyest emelkedett, ám az már kevésbé örömteli, hogy a németeké csökkent. Ezt a folyamatot vélhetően nehéz lesz megállítani, bár ez szerencsés esetben akár már jövőre megtörténhet.

— Az Alföld nagyrégió egy komoly német kampányra készül. Elsősorban a keleti területekről, valamint Dél-Németországból várunk több turistát — jelentette ki Gulyás Péter, aki kérdésünkre vállalkozott az idei nyár eredményeinek megbecsülésére is. — A júliusi és augusztusi adatok csak később állnak rendelkezésünkre, ennek ellenére úgy vélem, a belföldi vendégek a tavalyihoz hasonló eredményt hoztak, míg szinte biztosra vehető, hogy a romániai turisták száma minden bizonnyal tovább bővült.
 

Forrás: www.beol.hu

Békési turizmus: több a román, fogy a német