NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120207

Utolsó frissítés12:49:48

Back Hazai Vidék Indulhat a nagyszabású turisztikai fejlesztés Dél-Baranyában

Indulhat a nagyszabású turisztikai fejlesztés Dél-Baranyában

  • PDF

A fejlesztéseknek köszönhetően még vonzóbb úti céllá válhat a dél-baranyi térség.

Megszületett a végső döntés az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a turisztikai fejlesztések támogatására kiírt pályázatokról, amelyen sikerrel szerepeltek a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő projektjei, amelyek Baranya sajátos természeti adottságaira és kulturális értékeire épülő turisztikai kínálatot fognak össze.

A tervek szerint 2011-re megvalósuló beruházások a térségben több mint húsz munkahelyet is teremtenek. Mint Márton György, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója elmondta, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a Siklós Város Önkormányzata és a Mohács Város Önkormányzata együttműködésében megvalósuló program keretében több mint egymilliárd forintos európai uniós támogatásból újulhat meg a Mohácsi Történelmi Emlékhely és a siklósi vár.

Kitért arra is, a Dunán négy új kikötő épül, amely nemcsak megkönnyíti a kajakkal, kenuval érkezőknek a kikötést, de egyben megteremti a vízi turizmus alapjait. A vízen érkezők pihenő idejének tartalmas eltöltését a projekthez csatlakozó hat borturisztikával foglalkozó szolgáltató garantálja. E mellett a projekt részeként Mohácsot Siklóssal összekötő túraútvonal is kialakításra kerül, amelyen kerékpáron és gyalogosan egyaránt megközelíthető lesz hazánk két kiemelkedő történelmi emlékhelye.

A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő az uniós források felhasználásával egy új élményfürdő részleggel bővül, ezzel is vonzóbbá téve azt a fiataloknak és családnak. Az 1,4 milliárd forintos fejlesztés – amelyből 550 millió forint európai uniós támogatás – keretében egy új, 1100 négyzetméteres csarnok épül élménymedencével, számos wellness-élmény elemmel, de helyet kap az épületben jacuzzi, gyermekmedence és négy csúszda is.

Az elnyert forrásokkal Dél-Baranyában megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően vonzóbbá válik a turisták számára Mohács és Siklós térsége és élményfürdő részleggel bővül az eddig is népszerű Harkányi Gyógy- és Strandfürdő, így akár háromszorosára nőhet a látogatók száma a térségben.

Indulhat a nagyszabású turisztikai fejlesztés Dél-Baranyában