Az üdülőfalu házai téliesíthetőek lesznek, így egész évben fogadhatnak majd vendégeket.
A komplexumban mintegy 50 főt befogadó, önálló egységekből álló, két- és négyágyas faházakat építenek. A megfelelő infrastruktúrával, szigeteléssel ellátott házak téliesíthetőek lesznek, így egész évben fogadhatnak majd vendégeket. Elkészül egy közösségi funkciókat ellátó központi épület is.
Az üdülőfalu létesítésével várhatóan nő majd a vendégszám – mondta Husz Péter, az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke. Korábban a fedett fürdő bővítését tervezték, de a legutóbbi testületi ülésen ezt leállíttatta az önkormányzat, helyette az üdülőfalu terveinek elkészítésére adtak megbízást.
A beruházást a megyei önkormányzat 80 millió forinttal támogatja, a kisváros költségvetéséből pedig további 40 millió forintot különítettek el erre a célra. A támogatásért cserébe a megyei fenntartású intézmények szociálisan rászoruló lakói, diákjai használati jogot kapnak az üdülőfaluban, amely várhatóan jövő év végére készül el.
Forrás: monitormagazin.hu



