Tatabánya csaknem 3,5 milliárd forintos ráfordítással újjáépítené a város központját.
A beruházás egyik részére már 1,5 milliárdos támogatást szereztek és a polgármesteri hivatal környékének felújítására is pályáznak.
– A képviselő-testület a legutóbbi ülésén támogatta, hogy a második fordulóban is pályázzanak a városháza környékének felújítására. E célra 300 millió forintos önerőt biztosítanak az egymilliárdos támogatás mellé – mondta Schmidt Csaba alpolgármester. A beruházás során a jelenleginél sokkal több zöldfelületet alakítanának ki az épületek körül. Szökőkúttal, új utcabútorokkal és szabad internetes hozzáférést biztosító zónával tennék vonzóvá a területet.
A fejlesztés keretében éttermet és kávézót építenének a városháza jelenlegi tanácstermének a helyén, az üléstermet pedig a létesítmény emeletére költöztetnék. A városközpont egyik legjelentősebb épülete a Közművelődés Háza, a vasbeton-üveg szerkezet a 80-as években, a kor tömbszerű stílusában készült. Az épület nyáron megkezdődő gépészeti felújítására és külső megjelenésének javítására az önkormányzat az Agora-program keretében másfél milliárd forintot nyert el, melyet félmilliárdos önerővel egészítenek ki.
A városháza és a Közművelődés Háza között lévő hotel szintén megújul, 300 millió forintot fordítanak bővítésre, vendéglátóhelyek és mélygarázs kialakítására – közölte az alpolgármester.



