A csongrádi borvidék nedűit, azon belül a homokháti borokat kóstolhatják meg hamarosan a turisták a mórhalmi Borházban.
A százhúsz millió forintból megépülő szőlészeti, borászati bemutató- és kóstolóhelynek, amely a Dél-alföldi Regionális Operatív Program támogatásával valósul meg, pénteken tették le az alapkövét. Nógrádi Zoltán polgármester az eseményt követően elmondta, hogy a homokháti turisztikai termékek sorozatában az egyik legfontosabb elem infrastrukturális hátterét próbálják megteremteni. Hiszen a fő turisztikai termék a gyógyturizmus, ezt egészíti ki a tanyai- és ökoturizmus aktív turisztikai termékekkel és gasztronómiával, most pedig a borturizmus.
A borházat egy egykori klebelsbergi iskolában alakítják ki a jövő év elejére, így már 2010 nyarán a turisták itt kóstolhatják a csongrádi borvidék homokháti kínálatát. A bemutató egyszerre ötven fő befogadására lesz alkalmas. A területen egyébként a rizling, a kadarka és a chardonnay fajták azok, amelyek jelen vannak, és a belőlük különböző eljárási módon készített borok - ezek elsősorban könnyű, asztali borok - népszerűnek tekinthetők. A polgármester szavai szerint nagyon kellemes italok, amelyek savtartalmuknál fogva hosszabb és könnyebb italozásra adnak lehetőséget, mint a kemény, minőségi borok, amelyek savgerince jóval erősebb, és ezért hamarabb hatnak.
A Homokhátság borászata és szőlészete a rendszerváltás után nagyon visszaesett, a területek és ültetvények jelentős része tönkrement. Most ismét fellendülésnek indult, és ebben sokat várnak az épülő borászati bemutatóhelytől is. A szőlészetek újra gyarapodni kezdtek, a korábban eltűnt infrastruktúra pótlása megkezdődött, ami vonatkozik az ültetvények mellett a pincékre, borfeldolgozókra és a kóstoltató helyekre is - fejtette ki Nógrádi Zoltán.
Forrás: metropol



