NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Vidék Új Tourinform iroda nyílt Kazincbarcikán

Új Tourinform iroda nyílt Kazincbarcikán

  • PDF

Tourinform-iroda kezdte meg működését Kazincbarcika városában is.

Kazincbarcika önkormányzata még 2005-ben döntött úgy, hogy pályázatot nyújt be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanácshoz az iroda kialakítására, és még abban az évben 3,5 millió forintot nyert el erre a célra – közölte Maros Éva, az önkormányzat szóvivője.

Az önkormányzat a legfontosabb célkitűzésnek azt tartja, hogy egységes legyen a városban és a környéken tevékenykedő turisztikai vállalkozások szereplőinek gondolkodásmódja.

A pályázati támogatásból és az önkormányzati önrészből megtörtént a Kisgaléria épületének belső felújítása, továbbá megvásárolták a bútorokat és a működéshez szükséges technikai eszközöket. Az iroda megnyitása azonban külső körülmények, illetve az intézményi átszervezések miatt elhúzódott. Az idén felgyorsultak az események: az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Magyar Turizmus Zrt.-hez, majd a pozitív elbírálás után megkötötték a névhasználati szerződést.

Ezáltal minden akadály elhárult az elől, hogy megnyílhasson az iroda, amelyet az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ üzemeltet. Az iroda közreműködik a régió, a megye és a kistérség turisztikai arculatának kialakításában, koordinálja a területi turisztikai kiadványok, programok létrejöttét, valamint a turisztikai vásárokon való megjelenést. Jelenleg több mint 140 településen működik Tourinform-iroda. Az érdeklődők itt tájékozódhatnak szálláshelyekről, programokról, látnivalókról, ingyenes kiadványokhoz juthatnak, térképeket és útikönyveket vásárolhatnak, továbbá jegyet válthatnak különféle rendezvényekre.

Forrás: boon.hu

Új Tourinform iroda nyílt Kazincbarcikán