A miskolci Szerviz Iroda négy évvel ezelőtt indította útjára a Hungarikumnak számító „Gyógynövénygyűjtő túrák a Bükkben” programját.
Az országosan is kuriózumnak számító program a Bükkszentkereszten élő „Gyuri bácsira, a bükki füvesemberre” épül, aki a három napos túra során a résztvevőket nemcsak a gyógynövények hatásaival, fajtáival, ismerteti meg, hanem a növények gyűjtése is az erdei bükki terepen történik.
A gyógynövény szezon júniustól augusztus végéig tart. Ez idő alatt havonta két túra indul, a csoportok létszáma 20-25 főben lett maximalizálva. Az idei szezonban szinte valamennyi időpont előre betelt, így többen már a jövő évi túrákra jegyeztették elő a jelentkezésüket.
Forrás: turizmusonline



