NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Vidék Újjászülető Duna, bővülő ökoturisztikai kínálat

Újjászülető Duna, bővülő ökoturisztikai kínálat

  • PDF

Öt szervezet írta alá azt a megállapodást, melynek köszönhetően indul a mohácsi Szabadság-sziget rehabilitációja.

Újjászülető DunaA 450 millió forintos környezetvédelmi beruházás – amelyet az Európai Unió egymillió euróval támogat – az első lépés a Duna számos szigetének és mellékágának helyreállítása érdekében, s lehetőséget teremt az egykori vízi és szárazföldi élővilág újjászületésére. Hazánk legnagyobb folyójának mintegy kétszáz éve tartó pusztulását többek között a Szabadság-szigethez hasonló vizes élőhelyek újjáélesztésével lehetne megállítani.

A sziget és az egykor Mohács fürdőparadicsomának is helyt adó mellékág helyreállítása négy évig tart. A fejlesztés költsége meghaladja a 450 millió forintot, amelyhez az Európai Unió 1 millió euró (mintegy 270 millió forint) támogatást nyújt. A vállalati, civil és kormányzati szféra együttműködésével létrejövő környezetvédelmi beruházás az első, példaértékű lépés a folyó több tucat hasonló szigetének és mellékágának helyreállítása érdekében.

A szeptember 10-én aláírt partnerségi megállapodásban a felek rögzítették a következő négy esztendő teendőit. A tervezés már folyamatban van, a terepmunkálatok 2010-ben kezdődnek meg, és a tervek szerint 2013. végéig tartanak majd.

Forrás: Napi Turizmus

Újjászülető Duna, bővülő ökoturisztikai kínálat