Elmaradnak a külföldi turisták Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, az utóbbi években a budapesti régiót választják.
Jász-Nagykun-Szolnok megye azon kevés térség közé tartozik, ahol az elmúlt évtizedben növekedett a külföldi vendégek száma. Összeségben azonban még koncentráltabbá vált a külföldi turizmus, az amerikai, a japán, az izraeli vendégek szinte kizárólag Budapestet veszik célba, ha hazánkba jönnek.
Az ezredforduló óta 6 millióról 7,6 millió fölé emelkedett Magyarországon a külföldi vendégek és 18,4 millióról közel 20 millióra az általuk eltöltött vendégéjszakák száma. A növekedés azonban döntően Budapesten csapódott le. A KSH napokban készült elemzése szerint tavaly már a Magyarországra látogató külföldiek közel kétharmada a fővárost is magában foglaló központi régiót kereste fel. Az ebbe a térségbe látogató külföldiek száma 37 százalékkal emelkedett 2000 óta.
A többi régió közül csupán kettőben, a nyugat-dunántúliban és a Jász-Nagykun-Szolnok megyét is magában foglaló észak-alföldiben volt megfigyelhető növekedés. Jól jelzi ezt az a tény, hogy az elmúlt évben az amerikai, a brit, az izraeli, a japán és a spanyol vendégek kilenctizede kizárólag fővárosi szálláshelyeket kereste fel. A keleti régiókba, így Jász-Nagykun-Szolnok megyébe is Németországból, Romániából és Lengyelországból érkeznek a legtöbben.
Az elmúlt kilenc esztendő adataiból egyértelműen látszik, hogy a keleti országrész idegenforgalmát mind a vendégek, mind a vendégéjszakák száma alapján a belföldi vendégforgalom határozta meg. Ezt támasztják alá a megyei adatok is. Hiszen míg a jászsági megyét felkereső turisták száma az ezredforduló óta csaknem megduplázódott, addig külföldieké alig emelkedett. Sőt az általuk eltöltött vendégéjszakák száma még csökkent is. Így még 2000-ben minden negyedik turista külföldi volt a Jász-Nagykun-Szolnok térségében, tavaly már csak a vendégek 16 százaléka érkezett a határon túlról.
Az adatok nem lepték meg a szolnoki Tiszainform vezetőjét. Hering Krisztina szerint külföldiek egy ország fővárosát ismerik jobban. Mindezt hazánk esetében még erősíti is a Magyar Turizmus Zrt. kampányaiban ugyanis elsősorban a fővárosra és Balatonra helyezi a hangsúlyt. Az indoklás szerint azért, mert ezekre a helyekre látogat a legtöbb vendég.
Csakhogy ez amolyan róka fogta csuka esete. Hiszen a hirdetések hatására a kiemelt területeken még tovább nő a vendégforgalom, ami újabb indokkal szolgálhat arra, hogy még inkább ezeket a térségeket hangsúlyozzák a külföldi megjelenésekben. Az elmúlt években régiós marketingre szánt pénz is kevesebb lett, és felhasználása is korlátozottabb. Jász-Nagykun-Szolnokban ugyanakkor a megyei önkormányzat is biztosít támogatást szűkebb hazánk a külföldi népszerűsítésére.
Hering Krisztina szerint nem csak marketingen múlik a külföldi idegenforgalom fellendítése. A megye idegenforgalmába is meghatározó fürdőkben ugyanis óriási túl kínálat van a hazai piacon. Az elmúlt években ugyan történtek fürdő fejlesztések, ám ez kevés. A szolgáltatások színvonalának további emelésére lenne szükség.
Ami a statisztikákból nem látszik
A külföldi vendégek a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtó négy- és ötcsillagos szállodákat keresik. Ezekből pedig Jász-Nagykun-Szolnok megyében kevés van. Ám ugyanakkor az is tény, hogy megyében számos kempingben gyakran heteket, hónapokat töltenek el a külföldi, elsősorban holland, német vendégek. A szálláshelyek adataira épülő statisztikákban ugyanakkor nem minden vendég jelenik meg. Németek és osztrákok ugyanis igen nagy számban vásároltak apartmanokat, lakásokat Cserkeszőlőn, de Abádszalókon és Berekfürdőn is találni üdülőtulajdonosok közt külföldieket.
Jász-Nagykun-Szolnok megye idegenforgalma
| 2000. | 2008. | |
| Vendégek száma: | 90 446 fő | 163 667 fő |
| ebből külföldi: | 23 070 fő | 27 120 fő |
| Vendégéjszakák száma: | 350 340 éj | 465 102 éj |
| ebből külföldi: | 138 725 éj | 123 712 éj |
| Átalagos itt tartózkodási idő: | 3,9 éj | 2,8 éj |
| külföldieknél: | 6 éj | 4,6 éj |
Forrás: szoljon.hu



