NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Vidék Környezetbarát lombhotel épül a Börzsönyben

Környezetbarát lombhotel épül a Börzsönyben

  • PDF

A fák lombjában épít házakat a Börzsönyben egy francia férfi. A helyszín terápiás célokat szolgálna.

Képünk illusztrációPierre Boris a még teljesen komfortmentes lombházakban is létre tudott hozni egy miniparadicsomot, ami a szédítő magasságokkal őrültségnek tűnhet, mégis működik. A helyszínt egyelőre a barátain teszteli, és itt él vele a magyar felesége is a tizenegy éves lányukkal, egy féléves csecsemővel és két kutyával. A januárra tervezett nyitásra a féloldalas korlát mindenhol elkészül, és úgy már nem vészes a pálya.

A tervezett tizenegy házból eddig nyolc épült meg a bérelt birtokon. „Kevés ilyen érintetlen, vadregényes erdő maradt Magyarországon” – mondja a területről, amit két oldalról a Duna–Ipoly Nemzeti Park vesz körül. A faházak teraszáról belátni a Dunakanyart, amiből éjjel kimagasodik egy fénylő monstrum, az esztergomi bazilika. Az építkezés másfél éve tart, és a hatszáz méteres hídrendszerhez még százat kell hozzáépíteniük. Utána következnek a házakban a belső munkák. Fürdőszoba és áram egyelőre nincs, csak egy aggregátor a munkagépeknek. „A fürdőszobánk a Duna-part, és itt van a legnagyobb vécé Magyarországon gyönyörű kilátással” – utalt arra Pierre bajszos barátja, Feri, hogy egyelőre csak egy bokrok között álló fadoboz készült el a vizesblokkokból.

„Három kerület lesz az erdőben, és mindegyikben két vécé és két zuhanyozó. Ezek szárazvécék lesznek, és a komposztot a veteményesre használjuk majd. Állatokat is szeretnénk tartani, lovat, nyulat, csirkét. Az ivóvizet lóval hozzuk majd a közeli forrásról, mert egy kúthoz legalább hatvan méterre kellene lefúrni, és nagyon kemény a föld” – magyarázta a terveket az ötletgazda, aki minden nap reggel ötkor kel, hogy haladjon az építkezés. „Nyáron mosásra és zuhanyozásra az esővízet használjuk, és az összegyűjtött víz súlya majd áramot is generál. Ez kimegy egy akkumulátorba, és házanként öt lámpa világít vele. Az áramellátásra egy szélkerék is rásegít.” De ezek egyelőre csak tervek.

A fákba nem vernek szöget

Képünk illusztrációAz építkezéshez olyan anyagokat használnak, amelyek nem szennyezik az erdőt. A tetők szigetelését például az újságok nyomtatásához használt offsetlemezzel oldják meg: „A kátrány szennyezné a vizet, a cserép és a fazsindely túl nehéz.” Pierre arra is büszke, hogy nem vernek szöget a fákba, és az építőanyagot vállon vagy lóval hordják be az erdőbe, hogy minél kevésbé túrják szét a növényzetet. Néha mondjuk fennakadnak egy-egy tüskés galagonyabokron, mikor a nyolcméteres gerendával próbálják bevenni a kanyarokat a keskeny erdei úton. A házak alapját adó platformokat szorítókkal rögzítik a fákhoz. Egy kunyhót több fa is tart alulról, és néhol a fák törzsei és az ágak benyúlnak a lakótérbe.

Meditációs központ vagy teambuildingszálló

Hogy ez az egész eddig mennyibe került, arra csak annyit válaszolt, hogy egy belvárosi kocsmánál kevesebbe. A pénzt nem zsebből húzta elő hozzá, két amerikai barátja fektetett be a projektbe. Eredetileg egy meditációra és jógázásra alkalmas nyugis helyet képzelt ide, de akkor évente nagyjából kétszázan jönnének. Mivel azzal számol, hogy a befektetés másfél év alatt megtérül, ez egyben azt jelentené, hogy jó magas árat kellene kérni a vendégektől a félnomád körülmények ellenére. A másik lehetőség, hogy teambuildingcsapatokat szervezzenek ide, az már évi másfél ezer embert jelentene. De Pierre szerint ez a maximum, amit az erdő kibír. „Itt mindenki félni fog egy picit. Ez fontos, hogy érezd, hogy élsz, de talán egy másodperc múlva nem fogsz” – mondta mosolyogva. A helyszín terápiás célokat szolgálna, amiben központi szerepet játszik a félelem legyőzése.

Forrás: index.hu

Környezetbarát lombhotel épül a Börzsönyben