NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Vidék Jó idegenforgalmi szezon Gyulán

Jó idegenforgalmi szezon Gyulán

  • PDF

Májustól fokozatosan nő a turistalétszám Gyulán, akár egymillióval több bevételt is hozhat a szezon. 

Több a turista, jól alakul a szezon GyulánGyulavári Andrea elmondta: tavaly az egész évben 75 millió forint bevételre tett szert a város ebből az adófajtából, és további 150 millió forintot kaptak a központi költségvetéstől. A szakember elismerte, hogy az év elején "érezhető volt némi megtorpanás", ám már májustól "nagyon jól alakult a szezon" a fürdővárosban.

A vendégforgalom megugrása elsősorban a májusi nemzetközi tűzoltó csillagtúrának köszönhető, ebben az időszakban 23 százalékkal több vendég töltött el 29 százalékkal több vendégéjszakát a városban.

Különösen a külföldi vendégek és vendégéjszakák számának emelkedése volt szembetűnő, háromszorosa a tavalyi értékeknek ebben az időszakban. A júniusi előzetes adatok tanúsága szerint pedig, az önkormányzat egymillió forinttal több idegenforgalmi adót könyvelhetett el, mint a 2008-as év azonos időszakában.

Gyulavári Andrea szólt arról is, hogy az első féléves adatok látszólag és időarányosan kevesebb bevételről szólnak, mint a tavalyi egész évi adatok. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy Gyulán a tapasztalatok szerint júliusban, augusztusban, sőt szeptemberben is meredeken emelkedik a vendégek száma az év első feléhez képest.

A Várfürdőben is több a vendég...Így például tavaly összességében 400 ezer vendégéjszaka "realizálódott" a városban, míg az idei év első hat hónapjában 150 ezer, ám a nyári csúcsszezon még el sem kezdődött. A főszezonban ugyanis az áprilisi-májusi átlagos havi közel 6 millió forintos adóbevétel júliusban és augusztusban több mint a duplájára szokott növekedni.

A várható jó eredményeket erősíti, hogy a várfürdőben is növekedett a vendégek száma, az első hat hónapban 33 ezerrel többen látogattak a fürdőbe, mint a tavalyi hasonló időszakban. Az ódon várfalak között javában tartanak még a várszínház eladásai, a napokban fejeződött be a jazz- és blues fesztivál, de még a szezonban hátravan több rendezvény, például a végvári esték, a minden magyarok néptánc fesztiválja és a várkerti vigasságok.

Az önkormányzat és a hivatal célja, hogy ne csak a főszezonban emelkedjen a város idegenforgalma, ezért télen is szerveznek rendezvényeket, például a reneszánsz fesztivált.

Forrás: mno.hu

Jó idegenforgalmi szezon Gyulán