A matricával ellátott kecskeméti üzletekben és kávézókban a turisták a személyzethez is fordulhatnak vészhelyzetben.
Nem magyar találmány de a rendőrség reméli, is működik majd az a matricás rendszer melynek lényege, hogy több belvárosi boltban és kávézóban, valamint az összes bevásárlóközpontban figyelemfelhívó matricákat helyeznek ki, ezzel jelezve bűncselekmény esetén a turista bármikor segítségért fordulhat az ott dolgozók felé.
„Ez a matrica 11 helyen van kint a belvárosban, 5 itt helyben, a többit pedig úgy szórtuk ki, hogy minden bevásárlóközpontban legyen, így közre zárva a várost.” - mondta el Tót Szilvia rendőr százados, megbízott osztályvezető Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
A városban több helyen helyeztek el ilyen matricákat az ide látogató külföldi vagy vidéki turisták megsegítésre. A rendszer lényege, hogy az ilyen matricával ellátott boltokba, kávézókba baj esetén bárki bemehet, mert ott biztosan segítséget kap majd. Hívják a rendőrséget, vagy az illetékes szerveket. Ez azonban csak egy kis része a rendőrség bűnmegelőzési programjának, hiszen egy mind magyar mind idegen nyelven megjelentetett prospektus is napvilágot látott, amiben a tipikusan turistákra leselkedő veszélyekre hívják fel a figyelmet.
„Létrehoztak egy olyan jelképet ábrázoló matricát amit igyekezünk minél több boltban vagy közterületi helyen elhelyezni, ennek az volna a lényege, hogy a Kecskemétre látogató turisták akiknek gondjaik vannak, vagy elcselleng egy gyerek akkor az ilyen matricával ellátott helyekre bizalommal mehetnek.” – mondta el Karasz Csaba Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kapitányság vezető helyettes.
A holland mintára megvalósított ötlet sikerében bíznak a helyi rendőrök, hiszen külföldön már lassan egy évtizede eredményesen működik a rendszer.
Forrás: kecskemetitv.hu



