NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Vidék Borútlevéllel a Dél-Dunántúl lankáira

Borútlevéllel a Dél-Dunántúl lankáira

  • PDF

Borútlevelet ad ki Somogy, Tolna és Baranya borút-egyesületei, amellyel a borturisták kedvezményesen barangolhatják be a Dél-Dunántúl történelmi borvidékeit.

Korábban beszámoltunk róla, hogy új tourist guide-ja mellett, az egri történelmi borvidék is borútlevelet adott ki. Így tesznek a Dél-Dunántúlon is, ahol a borrégió pincészeteiben ezen a nyáron árkedvezményt kapnak a borútlevéllel bekopogtatók. Hol többet, hol kevesebbet, ráadásul aki az útlevelében összegyűjt hat „borvirágot” – vagyis borút-matricát –, az szeptemberben értékes tárgyakat nyerhet. Akár egy borhűtőt, tele a régió leghíresebb termelőinek nedűivel.

Alackerné Vincze Katalin, a Pannon borrégió baranyai alelnöke elmondta, a „Borútra fel” akció július elsején indul és augusztus végéig tart. A tájékozódáshoz a térkép mellett a pincészetek, vendéglők, panziók ajtófélfáira kifüggesztett „minősítő szőlőfürtök” is segítséget adnak.

A falusi turizmusban már rendszeresített napraforgó jelzés alapján kigondolt szőlőfürtökkel jelezhetik a betérők számára, hogy mire számíthatnak odabent. Az osztályba sorolás a környezet és a kínálat alapján három fokozatú, egy, kettő, illetve három szőlőfürtöt kaphat a gazda.

Forrás: bama.hu

Borútlevéllel a Dél-Dunántúl lankáira