NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Vidék Borútlevél és borkultúra térkép az egri borvidékre érkező turistáknak

Borútlevél és borkultúra térkép az egri borvidékre érkező turistáknak

  • PDF

A két hiánypótló kiadvány a borbarátok tájékozódását segíti, illetve kedvezményeket nyújt nekik.

A Borkultúra útjain Egerben (Kép: 168óra)A hazai borvidékek közül – az elmúlt hat év adatai szerint – rendre Eger teljesít a legjobban a legjelentősebb nemzetközi borversenyeken – hangzott el az Egri Borút Egyesület sajtótájékoztatóján. Az idei nyáron újdonságokkal várják azokat a vendégeket, akik az egri történelmi borvidéket kívánják közelebbről megismerni.

– A most megjelent „Borkultúra útjai” elnevezésű borvidéki térképpel, illetve a „Borútlevéllel” régi hiányt pótlunk – jelentette ki Bíró József, az egyesület elnöke. Hozzátette: a térkép – amely most 6000 példányban magyarul, 2000-ben angol nyelven jelent meg, de már tervbe vették a lengyel változat kiadását is – az idelátogató borbarátok tájékozódását segíti. Benne többek között az egyesületi tagokról, a borvidék településeiről, a nevesebb dűlőkről, pincesorokról, a legjobb Bikavérekről is találhatnak információkat az érdeklődők.

A „Borútlevél” révén pedig a borbarátoknak kínálnak különböző kedvezményeket. Mindkét kiadványhoz a Tourinform Irodán, illetve a különböző szálláshelyeken, utazási irodákban juthatnak hozzá az ide látogatók. – Immár a 13. Bikavér-ünnepre készül a város: ezúttal 30 zászlósbort kóstolhatnak meg azok, akik július 10. és 12. között kilátogatnak a Dobó térre – tudtuk meg Tarsoly Józseftől. Az egri hegybíró szerint minden eddiginél gazdagabb műsor várja a három nap alatt a borbarátokat, fellép mások mellett a Benkó Dixieland Band, valamint Herczeg Flóra és a Veszelka kommandó is.

Fesztiválok a borok jegyében

Az Egri Bikavér Superior Bizottság 35 pincészet 49 Bikavéréből választotta ki azt a harmincat, amely kint lehet a Dobó téren a Szent Donát napi borgasztronómiai fesztiválon. Hozzájuk pedig 30 ételkülönlegességet kínálnak majd az egri éttermek, szállodák. Ez azt is jelenti, hogy a teret maximálisan kihasználják a szervezők. A Bikavér-ünnep július 10-én, pénteken 16 órakor kezdődik, a 17 órai hivatalos megnyitót követően adják át különböző elismeréseket, díjakat. Vasárnap 14.30-kor a Donát dűlőben tartanak könyörgést a jó termésért, 18 órakor pedig az Európai Borlovagrend Egri Bikavér Legátusának lovagavatóját tartják a Dobó téren.

Egri borsikerek

Vinalies (Párizs, február 27-március 3.)
Ezüstérem: Vincze Borászat - Egri Merlot Arcanum 2006

Monde Selection (Brüsszel, március)
Ezüstérem: St. Andrea Pincészet - Merengő Egri Bikavér Superior 2006

International Wine Challenge 2009 (Nagy-Britannia, West-Sussex, április 14-24.)
Bronzérem: Egri Korona Borház - Selection Egri Kékfrankos 2006, St. Andrea Borház - Merengő Egri Bikavér Superior 2006
Ajánlott: Hagymási József - Egri Föld és Lélek 2003, Hagymási József - Egri Kéjbor 2003

Decanter World Wine Awards 2009 (London, április 20-24.)
Bronzérem: Dula Pincészet - Egri Hegybíró Bora 2002
Ajánlott: Egri Korona Borház - Selection Egri Kékfrankos 2006, Hagymási József - Egri Bikavér Superior 2005

Le Mondial du Rosé 2009 (Cannes, április 25-27.)
Ezüstérem: Varsányi Pincészet - Egri Dorottya Cuvée Rosé 2008

Forrás: heol.hu

Borútlevél és borkultúra térkép az egri borvidékre érkező turistáknak