Valósággal újjászületik majd a Pest megyei város főtere, a Művelődési Központ épülete és több műemlék.
A "Pest megyei településközpontok fejlesztése, integrált településfejlesztés Pest megyében" című pályázati konstrukció keretében újulhat meg a város főtere, a Szabadság tér, a Művészetek Háza épülete,valamint átalakítják a városi piac galériáját - mondta Gémesi György, a város polgármestere, aki hozzátette, hogy a programból időközben kikerült a Városháza épületének energiatudatos felújítása, a Kossuth Lajos utca felújítása és az egykori Hattyús tó helyreállítása, ezeket Gödöllő önkormányzata más pályázati forrásokból, illetve saját erőből valósítja meg a közeljövőben.
A város az első fordulóban az igényelt közel másfél milliárd helyett 900 millió forint maximális előzetes támogatást nyert, maximum 1,17 milliárd forint elszámolható költség mellett az eredeti, pályázatban megadott mintegy 77 százalékos támogatási intenzitás maximális mértékének megtartása mellett.
A "Várostörténeti és kulturális szempontból jelentős helyszínek rehabilitációja, többcélú hasznosítása" című város által beadott tervekre 1 701 238 eurós támogatást ítéltek meg, melyre vonatkozóan Támogatási Ajánlat érkezett az alap Pénzügyi Mechanizmusok irodájától. Gödöllő négy nagyszabású felújításra adott be pályázatot a Norvég Alaphoz, melynek eredményeként a következő két év folyamán megtörténhet az Erzsébet Park első részének rehabilitációja: a Kálváriának, az Erzsébet szobornak és az Erzsébet szikla környezetének rendbetétele, e mellett az Alsópark egyes részeinek rehabilitációja.
Megtörténik a Királyi váró felújítása, valamint a Grassalkovich filagória restaurálása, a bazilika mellett történő felállítása, és az ehhez kapcsolódó területrendezés. Steiner Pál, a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke gratulált a városnak az eredményes pályázatokhoz. Mint mondta "Gödöllő a Közép-Magyarországi régió gyöngyszeme, aminek szüksége van egy ilyen rekonstrukcióra".
Mikulás Brigitta, a Norvég Finanszírozási Alap képviselője elmondta, hazánkban meghirdetett három pályázati fordulóban több száz pályázatot nyújtottak be, majd végül mintegy 101 projekt kaphatott támogatást, ami többek között 28 önkormányzat, 26 civil szervezet, 26 költségvetési szerv terveinek a megvalósítását teszi lehetővé. A rendkívül rugalmas támogatási rendszer segítségével mintegy 135 millió eurót jelentett Magyarországnak az elmúlt években.
Forrás: uniospenz.hu



