A víz kiváló minőségű, az árak pedig hasonlóak, mint a Balatonnál.
Az elmúlt évekhez képest jobb szezonra és több magyar turistára számítanak a Fertő-tó környéki településeken. Az árak a tavalyihoz képest nem emelkedtek.
Korábban inkább a külföldi vendégek látogatták előszeretettel a tó környékét, ma legalább minden második turista magyar a Fertő környékén. A legtöbb külföldi Ausztriából és Németországból érkezik a térségbe, az évekkel ezelőtt még tömegesen itt nyaraló hollandokat a csehek váltották fel.
2008-ban a tóhoz látogatók körülbelül fele magyar volt, idén pedig arra számítunk, hogy ez az arány eléri a 60 százalékot – mondta Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. nyugat-dunántúli regionális marketingigazgatója.
Az árak tavaly óta nem változtak, körülbelül ugyanannyiba kerül a lángos, a palacsinta vagy a sör, mint a Balatonnál. Hiába kiváló minőségű a víz, a tónál egyetlen nyilvános, kijelölt strand működik, Fertőrákoson. A Fertő környékét ezért inkább azok választják, akik kerékpározni szeretnek, de egyre többen vannak az ökoturisták is. Nekik a Fertő-Hanság Nemzeti Park nyújt páratlan madár-megfigyelési lehetőséget.
A látogatók számát tekintve a tóparti települések közül kiemelkedik Hegykő, de egyre több turista kíváncsi például Fertőbozra is, ahol májusban tartják a hagyományos bodzafesztivált - tette hozzá Tama István.
A Független Hírügynökség által megkérdezett vendéglátósok azt remélik, hogy azok közül, akik idén a gazdasági válság miatt nem tudnak külföldre menni nyaralni, sokan választják majd a Fertő-tavat úti célként.
Forrás: Független Hírügynökség



