Szobrok, műemlékek, hasznos információk kerültek fel a város új, elektronikus túravezetőjére, mely több turistát hozhat a Mátraaljára.
Elkészült Gyöngyös és környéke friss digitális térképe, amelyen 180 turisztikailag fontos pontot tüntettek fel.
A technikai eszköz fejlesztésének felét a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara finanszírozta másfél millió forint erejéig. A kamara ugyanis arra törekszik, hogy a térségbe érkezők minél tovább maradjanak, s minél több szolgáltatást vegyenek igénybe. Már készül a turisztikai rendezvénynaptár is, amely a régió programjairól ad képet. A műholdas helyfelismerő technológia segítségével a Mátrába érkező vendégek azonnal tájékozódhatnak a vendéglátóhelyekről, látnivalókról, s a fontosabb önkormányzati szolgáltatások elérhetőségéről is. Nem maradnak ki a mentők, a tűzoltók és az egészségügyi intézmények sem.
A rendszer pontjait máris rögzítették az iGO navigációs térképeken, a térség turisztikai honlapjain, a kamara és az érintett települések weboldalain is, az adatbázis pedig negyedévente frissül. A városban összeállítottak egy tematikus kulturális útvonalat, amelyre templomokat, műemlékeket, látványosságokat fűztek fel egymás után. Az elektronikus túravezetőnél tizennégy darab MP4-es lejátszó szolgálja a turisták kényelmét, amelyekkel gyakorlatilag helyettesíthetik a hagyományos idegenvezetést is. A digitális kalauzt követve egyórás városnéző sétára nyílik alkalom a Fő tértől a Mátra Múzeumig.
Forrás: Heves Megyei Hírlap



