NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Vidék Új látványosság a Körös-Maros Nemzeti Parkban

Új látványosság a Körös-Maros Nemzeti Parkban

  • PDF

A Körös-Maros Nemzeti Park réhelyi látogatóközpontjában egy nyolcvan költőhelyes galambdúcot állítottak fel, mely a régi tanyák nosztalgikus hangulatát idézi.

A galambdúc (Kép: Körös-Maros Nemzeti Park)Valaha a környékbeli tanyákon, majorokban nagyon sok galambdúc volt, mára azonban szinte teljesen eltűntek. Éppen ezért régi vágyunk volt, hogy legalább itt, a látogatóközpontban felállítsunk egyet – mesélte Czifrák Gábor természetvédelmi terület-felügyelő.

Bár a galambdúc csupán néhány napja került a helyére, az első lakók máris beköltöztek. A házikó elsősorban a mezei (más néven parlagi) galambok számára készült, de csókák és gyöngybaglyok is kinézték maguknak a költéshez ideális helyet. Ahogyan Czifrák Gábortól elmondta, az effajta barátság nem ritkaság, a gyöngybaglyok a tanyák padlásain is gyakran költenek együtt a galambokkal.

Az akácfa lábakon álló, fenyőből készült galambdúc két dévaványai asztalosmester munkáját dicséri. – A parlagi galambok jelenléte azért is fontos, mert táplálékul szolgálnak a park területén élő, fokozottan védett kerecsensólymok számára – hangsúlyozta Czifrák Gábor.

A réhelyi látogatóközpontban nem csak mezei, hanem őshonos magyar díszgalambok is vannak: makaói magasszálú keringő, alföldi bugagalamb, magyar fodros és postagalamb. Ezekből jelenleg összesen tizennyolc pár él a látogatóközpont galambházában.

(beol.hu)
 

Új látványosság a Körös-Maros Nemzeti Parkban