A megyében több pincészet tervez fejlesztéseket a borturizmus fellendítése céljából. Látványpince és négycsillagos hotel is épül a térségben.
Máriagyűd mellett tavasszal 1,2 milliárd forintból hazánkban egyedülálló borászati birtokközpont létesül. A kóstolás mellett a szőlőtermesztéstől a palackozásig a borkészítés minden munkafolyamatába betekintést nyerhetnek majd a Máriagyűd közelében hamarosan megépülő borászati birtokközpont látogatói. – A kivitelezés a mintegy két és fél hektáros területen tavasszal indul, és a tervek szerint az idei szőlőtermést már az új létesítményben dolgozzuk fel – mondta el Malatinszky Csaba, a beruházó. A mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztéshez 400 millió forint pályázati támogatást nyertek – a komplexum egésze várhatóan jövő őszre készül el, a vendégek előtt akkortól válik látogathatóvá a hazánkban egyedülálló, kimagasló színvonalat megcélzó borászati központ.
Malatinszky Csaba hozzátette, a terv szerint egy 42 szobás, négy- csillagos, a természeti és épített környezethez maximálisan alkalmazkodó szálloda is része a létesítménynek: a közel kétmilliárd forintos beruházás azonban nem nyert pályázati támogatást, ezért a hotel építése még várat magára. Ha ismét lesz lehetőség, újra pályáznak.
Extrák: négycsillagos hotel, látványpince
A villányi Gere Panzió tavaly október óta négycsillagos szállodaként üzemel, a Wunderlich Pincészet tavasszal kezd szintén négycsillagos szállodafejlesztésbe: a nagyharsányi szoborparkkal szemben 76 szobás, a borászatot wellness-szolgáltatásokkal ötvöző hotelt építenek. Több villányi pince bővítése is megindult, és tervezik a malom borfeldolgozóvá és borkóstolóvá alakítását is. Mohácson a szőlőhegyi védett pincesorhoz vezető utak újulnak meg pályázati forrásból. Mecseknádasdon az önkormányzat pincészetekkel karöltve 200 millió forintos fejlesztéshez igényelt támogatást: egy látványpince kialakítása is szerepel a tervekben
(bama.hu)



