NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

v20120205

Utolsó frissítés12:49:48

Back Hazai Vidék Hóvirág séták az Alcsúti Arborétumban

Hóvirág séták az Alcsúti Arborétumban

  • PDF

A védett növény megtekintésére sétákat szerveznek az Alcsúti Arborétumban.

Hóvirág (Fotó: Kiss Róbert/Alcsúti Arborétum)A kemény téli hideg utáni enyhe időjárás és a  napsütés kedvezett a hóvirágoknak. Hazánkban ezreivel bújnak elő, s hirdetik a tavaszt a törékeny, védett virágok, amelyek megtalálhatóak a lébényi erdőben, illetve a Szigetközben, Halászi és Feketeerdő térségében. A Mecsekben már szinte mindenütt előbújtak a hóvirágok. Sőt, volt olyan év is (egészen pontosan 2008-ban), amikor a Mecsek naposabb területein – az enyhe időjárás miatt – már december közepén is „megmutatták” magukat a tavasz hírnökei.

Hazánk legnagyobb egybefüggő mediterrán hóvirágmezeje azonban Alcsútdobozon várja a turistákat, több mint két hektáron. A pár óra alatt körbejárható Alcsúti Arborétumban szakvezetéssel hóvirág sétákat is szerveznek, hét hóvirágfaj huszonnégy fajtája várja a látogatókat minden reggel 10 órától, több mint egy hónapon át.

– A 40 hektáros, több mint 500 különböző növényt bemutató Alcsúti Arborétum és Kastélykert alapítása József nádor nevéhez fűződik. Ő és később József főherceggel is lelkes növényhonosítók voltak, több száz növénnyel gazdagították hazánk növényállományát. Az ő munkásságuknak is köszönhető a park mai, több mint 540 féle fa- és cserje gyűjteménye – tudtuk meg Halász Ferenctől, az arborétum vezetőjétől.

A hóvirág az amarilliszfélék családjába tartozik. Három külső lepellevele hófehér, a rövidebb belső leveleken zöldes foltot viselnek. Bogyószerű toktermése van. A hagymája galantamint tartalmaz, amelyből mozgásszervi megbetegedések kezelésére alkalmas gyógyszert állítottak elő.
Hazánkban fellelhető a középhegységi gyertyános-tölgyesek és bükkösök, hely- és dombvidéki, patakparti égerligetek és a síkvidéki folyóinkat kísérő ligeterdők területén. Gyűjtése szigorúan tilos, hazánk területén 2005 szeptembere óta védettséget élvez, miután az Európai Közösségben a „természetvédelmi szempontból jelentős növényfajok” közé került. Természetvédelmi eszmei értéke tízezer forint.

További információk: Alcsúti Arborétum

Hóvirág séták az Alcsúti Arborétumban