Egy internetes szavazáson Hévízt találták hazánk legtisztább városának. A fürdőváros Sopront és Balatonfüredet is beelőzte.
Az ongo.hu utazási közösségi portál nagyszabású felmérést végzett tavaly év végén az utazók körében „leg”-eknek tartott országokról és településekről. A kétfordulós játék és szavazás során tízezernél is többen klikkeltek, végül pedig Hévíz városát választották Magyarország legtisztább településének Sopron és Balatonfüred előtt. „A tavirózsák közt úszkáló turistahadak megnyerése érdekében folytatott kampánynak szemmel látható hozadékai is vannak” – szól az értékelés.
Vértes Árpád, Hévíz polgármestere elmondta: a közbiztonságáról nevet szerzett üdülőváros nem csupán arra figyel oda, hogy megelőzze a jogsértéseket, bűncselekményeket, hanem arra is, hogy a gyógyturisták ne csak a hotelekben, és a szobakiadóknál érezzék jól magukat, de az intenzíven ápolt közterületeken is.
A település csinosításáért a kisváros az elmúlt évtizedben szinte minden esztendőben kapott valamilyen elismerést. Ez a helyezés annak az elismerése, hogy a város lakói, a szállodák vezetői és a település irányítói újra képesek voltak összefogással a „legszebb oldalukat” megmutatni – mondta a polgármester.
Király László városgazda szerint az interneten szavazók valószínűleg nem a Hévízre rendszeresen visszajáró, idősebb átlagéletkorú „törzs-gyógyturisták” voltak, hanem inkább a középkorúak és a fiatalok.
Hévízen ebben az évben a közterek, parkok, utcák csinosítására, a város szépítésére a helyi költségvetésben 7 millió forintot különítettek el, és idén is indulnak a „Virágos Magyarországért” címért.
(heviz.hu)



