NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Vidék Idén itthon nyaral a magyar

Idén itthon nyaral a magyar

  • PDF

A válság hatására sokan a nyaraláson spórolnak: külföld helyett itthon vakációznak, és last-minute utaznak majd.

Debrecen (Kép: belfoldiszallasok.hu)A gazdasági világválság hatására a hazai idegenforgalomban is jelentős változásokra van kilátás. Rövidül a vakáció időtartama, és kevesebb pénz jut majd a nyári kikapcsolódásra.

„A hátrányból viszont előnyt lehet kovácsolni – mondta el a NyáriLap kérdésre Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. – Az ár-érték arány számít majd belföldön és külföldön egyaránt. Hazánkban pedig jó minőségű szolgáltatásokat, megfelelő áron lehet találni.” A vezérigazgató szerint a családok igazi last-minute-ben: néhány héttel, sőt pár nappal az utazás előtt döntik majd el, hogy ebben az évben hova menjenek nyaralni.

De más szempontok alapján választunk úti célt is. „Most nem a kabáthoz keresik a gombot, hanem a gombhoz a kabátot – fogalmazott a szakember. – Megnézik, hogy mennyi az az összeg, amit a nyaralásra fordíthatnak, és ehhez keresnek majd megfelelő desztinációt a turisták.”

Egy hét helyett hosszú hétvégék

A szállástípusok közül is az olcsóbbat választhatják a turisták idén. A Magyarországra érkező külföldi turisták száma is csökkeni fog, és az üzleti turizmus is veszít lendületéből Dr. Róna Iván szerint. Honfitársaink várható vendégéjszakáinak tekintetében azonban már optimistább. „A tavalyi rekordév volt a belföldi turizmusban, ha ezt megismételjük – amire esélyt látok – akkor nagy Dr. Róna Iván: Idén belföldön éri meg a nyaralás (Kép: regioregia.hu)eredményt érünk el. A gazdasági válság miatt még kevesebben tudnak kiutazni külföldre, ezért az itthoni programokat kell megtöbbszörözni, hogy a belföldi szabadságot is tartalmasan tudják tölteni” – utalt a vezérigazgató az MT Zrt. idei kampányára, a kulturális turizmust népszerűsítő „Itthon, láss csodát!” című turisztikai évadra.

Itthon olcsóbb

Várhatóan kelendőbbek lesznek idén a hosszú hétvégék. Ha egy-két hetes nyaralást nem is, ennyit sokan valószínűleg kigazdálkodnak majd. Erre ösztönözte egyébként az érdeklődőket az idei Utazás kiállítás is, ahol akár 40 százalékos előfoglalási kedvezményt kínáltak a belföldi utazásszervezők. Dr. Róna Iván úgy véli, a forint gyengesége miatt nem is érdemes külföldön elkölteni a szabadságra szánt pénzüket. De a külföldieknek még inkább megéri Magyarország, éppen az erős euró következtében.

A Magyar Turizmus Zrt. jól zárta a rekordnak induló tavalyi évet. A hazánkba látogató 39,6 millió turista majd' egynegyede – több mint 10 millió látogató – legalább egy vendégéjszakát eltöltött valamilyen regisztrált szálláshelyen. A több napra érkező külföldiek körében a legnépszerűbb turisztikai régiók Budapest és a Nyugat-Dunántúl voltak, míg a magyar turisták kedvence a Balaton volt 2008-ban.
 

Idén itthon nyaral a magyar