NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Vidék Japán turistainvázió lehet Pécsett 2010-ben

Japán turistainvázió lehet Pécsett 2010-ben

  • PDF

Kiemelt japán és német érdeklődés mutatkozik a baranyai megyeszékhely iránt az Európa Kulturális Fővárosa program kapcsán. 

Több tucatnyi japán túraszervező és idegenforgalmi szakújságíró járt a városban az elmúlt hónapokban, hogy feltérképezzék a Pécs, illetőleg az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) nyújtotta lehetőségeket. Az európai japán vendégforgalom 70 százalékát bonyolító szakemberek megnyilatkozásaiból komoly japán érdeklődésre lehet számítani a 2010-es esztendőben.

Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben– A távol-keleti érdeklődés azért örömteli, mert az ázsiai országból jelentősen megnőtt a Magyarországra utazók száma. Az eddig főként Budapestre koncentrálódó beutazások az EKF évében minden bizonnyal állandó pécsi állomásokat is tartalmaznak, a szakemberek jelzése szerint az egyhetes, tíz napos magyarországi tartózkodásból 2-3 napot töltenének városunkban, Baranyában a japán vendégek – számolt be az EKF-et népszerűsítő kampány első eredményeiről Hegyi Zsuzsanna, a Magyar Turizmus Zrt. Dél-dunántúli Marketingigazgatóságának vezetője.

A sok japán vendég érdekében mindenképpen szükség van az autópályára, különben nem valószínű, hogy vállalkoznak a város megközelítésére. A távol-keleti utazók – ártól függetlenül – a 4-5 csillagos szállodai ellátást igénylik, de alapvető elvárás a japán nyelvű idegenvezetés is. Utaltak arra is, hogy a japánok nem szívesen változtatnak étkezési szokásaikon, ezért jó lenne, ha a baranyai gasztronómiai palettán megjelennének a 60 százalék zöldségből, 30 százalék halból, és 10 százalék édességből álló, kis adagokat tartalmazó éttermi kínálatok. A nehéz ételek kerülése mellett ugyanis a japánok sajátossága, hogy nemzeti hagyományaikból fakadóan rossz érzéssel tölti el őket, ha ételt hagynak a tányéron.
A japán turistákat egyébként hálás vendégként ismerik Európában és egyre inkább Magyarországon is. Szívesen áldoznak a látnivalókra, jó programokra, érdekli őket a vidéki hagyományőrző kultúra és a természet is.

Igényes kultúrturisták jöhetnek Németországból

Az EKF látnivalók és programok másik kiemelt vendégküldő területe Németország lehet. A német nyelvterületről amúgy is hagyományosan élénk érdeklődés nyilvánul meg Baranya iránt, de ez tovább erősödhet. Németországban ugyanis a kiemelt eseményeket, programokat sorra felkereső kultúrturista kör figyelmét máris felkeltette a város kínálata, erre az érdeklődésre erősítenek rá színes és tartalmas népszerűsítő kiadványokkal. A készülő kiadványok sorra megjelennek Európa turisztikai szakvásárain, míg a szomszédos országokban közvetlen programképviselőket keresnek.

Turnusok hetente

Az EKF népszerűsítésére indult kampány kiemelt célterülete lesz Magyarország, illetve a szomszédos országok magyar nyelvterületei. Már csak azért is, mert a hazai régiókból, illetve a szomszédos országokból egynapos vendégekre is nagy számban számítanak. Már most készül a 2010. március 1. és november 30. közötti időszakot felölelő, A hét kulturális túrája elnevezésű összeállítás, amelynek keretében fix időpontokban magyar és idegen nyelvű vezetéssel indulnak majd a baranyai kínálatot bemutató túrák.

(bama.hu)

 

Japán turistainvázió lehet Pécsett 2010-ben