A bizonytalan gazdasági helyzet ellenére több szálloda építésére készülnek magánberuházók Pécsett. A Balokányliget elhagyott strandja helyén Trópusi mennyország néven élményfürdőt, és mellé tizennégy milliárdos hotelt terveznek.
Az egyik például, egy négycsillagos wellness-szálló a Balokányligetben, egy másik éppen a Balokány mögött, ahová a vasúti töltés alatti alagúton lehetne átjutni. Ez utóbbit ötcsillagosra tervezik, és hozzá kapcsolódna a Balokány Tropical Heaven, azaz „Trópusi mennyország” fantázianévre keresztelt élményfürdő is. Míg előbbi 600 milliós pályázati pénz segítségével épülne fel, utóbbit teljesen magánpénzekből valósítaná meg a Balokány-Liget Építő és Ingatlanhasznosító Kft. A vasúttól délre eső területen egy tizennégymilliárdos beruházás valósulna meg tehát elképzeléseik szerint.
A kft. az elmúlt év májusában kötött településrendezési szerződést az önkormányzattal, amelyben vállalta, hogy az élményfürdő építési és kivitelezési terveinek elkészítését megrendeli az általa választott tervező irodától, valamint azt, hogy a jogerős tervdokumentáció alapján az építési munkálatokat haladéktalanul megkezdi, és azt legkésőbb a szerződés aláírását követő öt éven belül befejezi.
Néhány hete újabb megállapodást kötöttek, ebben a kft. vállalja, hogy a vezetékes villamos-energia-ellátást saját költségén kiépíti, továbbá a területen a szennyvíz-, csapadékvíz- és vezetékes ivóvízhálózatot és csatlakozó műtárgyait megtervezteti, a terveket engedélyezteti, megépíti, és a közműszolgáltatók tulajdonába átadja.
A beruházó azt is vállalja, hogy a terület feltárása érdekében a Tüskésréti utat a Sport utcával összekötő út megépítéséhez hozzájárul úgy, hogy a teljes költség, vagyis az 580 millió forint felét, 290 millió forintot legkésőbb 2009. december 31-ig kifizeti.
(bama.hu)



