NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Strandok Látványszökőkút, fedett korzó, sétányok Velencén

Látványszökőkút, fedett korzó, sétányok Velencén

  • PDF

Velence 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert, amelyből teljesen megújul a tópart.

 

A projekt keretében megújul a Velencei-tó partja egészen a Béke utcától az Ezüstparkolóig 80 ezer négyzetméteren. Az összesen 2,2 milliárd forint értékű beruházáshoz nagy segítség az ÚMFT Közép-Dunántúli Operatív Programja keretében nyert pályázati pénz.

A tóparti sétány látványterve VelencénA fejlesztés részeként a projekt teljes területén felújítják a közműveket, továbbá gyalogos sétányt alakítanak ki a Béke utca mentén a kikötőtől a Termálfürdőig, a kikötőtől délre eső partszakaszon pedig egy másik sétányt hoznak létre, EU-konform játszótérrel. Ezeket a területeket egyúttal parkosítják is. A kikötőben 827 méteres, parkosított, közvilágítással ellátott sétány épül, mellé utcai padokat és hulladékgyűjtő edényeket helyeznek ki. A sétány biztonságról pedig térfigyelő rendszer gondoskodik. A tó partján végigfutó sétány folytatásaként épül egy, a kikötőn átívelő gyalogos híd, amely a termálfürdő sétányaihoz kapcsolódik, így a termálfürdőtől egészen az Ezüstparkolóig végig lehet majd sétálni a tó partján. Megtörténik a kikötő térkövezésére, kialakítanak egy fedett várótermet jegypénztárral; az épületben helyet kap egy nyilvános vizesblokk is.

A Velencei-tó partján lídós, homokos partszakaszt alakítanak ki 15.800 négyzetméteren, majd felújítják illetve részben lebontják a partfalat, és parti deck-eket alakítanak ki, ami lehetővé teszi, hogy a fürdőzők ne betonpartfalon keresztül, hanem a homokos partról közvetlenül jussanak a vízbe. A homokos partot az 5 méter széles, térkövezett „Lídó-sétány” határolja majd, a termálfürdőtől induló sétány folytatásaként. A fejlesztés keretében teljesen felújítják a strand sportpályáit is. A tó partján, a szolgáltató központ előtt látványszökőkúttal, medencével, parkkal körbevett kültéri, díszburkolattal és térvilágítással ellátott rendezvénytér kerül kialakításra.

A Velencei-tó partján, közvetlenül a homokos strand mellett kap helyet a fedett korzó. Ennek tó felőli része nyitott, míg a szolgáltató központ oldali fele zárt, fűtött, klimatizált sétány lesz. A korzón utcabútorokat és növénydekorációt helyeznek ki, és az egész korzó külső díszkivilágítást kap. A korzó központjában a háromszintes épület földszintjén alakítják ki a regionális információs központot. A projekt legnagyobb beruházási eleme a szolgáltatóház, amely számos üzletnek, szupermarketnek, pénzintézetnek, vendéglátó-ipari egységnek, szórakozóhelyeknek ad majd otthont 2.700 négyzetméteren.
 

(turizmusonline)

Látványszökőkút, fedett korzó, sétányok Velencén