NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Strandok Eger: folytatódik a stradfejlesztés

Eger: folytatódik a stradfejlesztés

  • PDF

Az első fordulóban kedvezően bírálták el az Egri Termál- és Strandfürdő Kft. turisztikai fejlesztésére még idén februárban benyújtott pályázatát.

A Törökfürdő rekonstrukciós látványterve (Kép: egertermal.hu)A projekt költsége több mint 875 millió forint, ebből a támogatás mintegy 429 millió, a többit saját erőként biztosítja az önkormányzat és az Eger Termál Kft. Az egri strand jellegzetessége, hogy az északi felén inkább a gyógyvizes, csendesebb fürdőző funkciók telepedtek meg, míg a déli területen a fiatalosabb, hagyományosabb strandolás kapott helyet.

Ehhez igazodnak a tervezett fejlesztések, így például egy új, fedett gyógymedence építése, az 1-es medence megosztása, fűtött folyosó és pihenőépület létrehozása, illetve bébi- és csúszdamedence kialakítása négy csúszdával. A pályázat két fordulója között kell az engedélyes terveket, valamint a végleges megvalósíthatósági tanulmányt benyújtani. A beruházást jövő tavasszal kívánják elkezdeni. A Törökfürdő rekonstrukciója már zajlik.

Az első ütemben, várhatóan novemberben átadják a műemlék fürdőt helyettesítő új kórházi szárnyat, majd elkezdik az épület felújítását is. Az utóbbit a 2009. áprilisában nyitják meg a nagyközönség előtt.

(turizmusonline)
 

Eger: folytatódik a stradfejlesztés