Két kültéri medencével, szabadtéri stranddal fejlesztik a szentgotthárdi élményfürdőt.

Kültéri medencék építésével fejlesztik a St.Gotthard Spa & Wellness élményfürdőt. A bővítést a korábban megkapott 300 millió forintos kormányzati támogatásból hajtják végre. A beruházásnak köszönhetően a jövőben a strandot külön, és az élményfürdő szolgáltatásaival közösen is igénybe lehet majd venni.
– Megkezdődött az építkezés. Régi vágya teljesül ezzel a kedves szentgotthárdi polgároknak – mondta Dr. Gömbös Sándor a Gotthárd-Therm Kft. ügyvezető igazgatója. A szabadtéri fejlesztés egy 345 négyzetméteres felnőtt úszómedencét és egy 95 négyzetméteres vízfelületű gyermekpancsolót jelent. A vizet forgatórendszerrel frissítik, a téli használatot pedig egy vízmelegítő biztosítja majd. Emellett öltözők, elsősegélynyújtó hely, büfé, valamint játszóeszközök is helyet kapnak a 100-120 fős befogadó képességű strandterületen.
– Az is a célok között szerepelt, hogy megteremtsük a lehetőséget azoknak a fürdővendégeknek is, egy várhatóan alacsonyabb belépési díj ellenében, akik nem kívánják igénybe venni a meglévő fürdő összes szolgáltatását; hanem egyszerűen strandolni szeretnének, és ehhez egy medencére, egy szabad térre van szükségük – tette hozzá Takáts József városi főmérnök.
A kormányzati támogatás marketing célok megvalósítását is lehetővé teszi. A fürdő és szolgáltatásai helyi, megyei, régiós és nemzetközi szinten jelenik majd meg a sajtóban csaknem egy éven keresztül. A beruházás kivitelezésének eredeti határideje ez év június 30-a. Az elhúzódó tervezés és közbeszerzési eljárás miatt azonban módosul a támogatási szerződés, így várhatóan a befejezés időpontja is. Az önkormányzat elképzelései szerint nyár végén már igénybe vehetik a vendégek a város új strandját.
Forrás: gotthardtv.hu



