Évente megduplázódik a vendégéjszakák száma a kapuvári fürdőben, ahol egyre több a cseh turista.
Hetvenöt százalékkal nagyobb idegenforgalmiadó-bevétele lett 2009-ben a kapuvári költségvetésnek, mint a megelőző évben. Az emelkedés azért is lényeges, mert az adónem minden forintjához a tavalyi évben az állam még két forintot tett hozzá. A megnövekedett adóbevétel forrása a Flóra Termálfürdő.

– A város adóbevételének növekedése egyértelműen a termál vendégéjszakáinak növekedésének tudható be – mondta Szücs Kálmán, az üzemeltető cég egyik tulajdonosa. – Míg az üzemeltetés átvételekor, 2007-ben évente 2500 vendégéjszakánk volt (nem tévesztendő össze a vendégek számával, a Kapuváron töltött éjszakák után fizetendő az idegenforgalmi adó), addig 2008-ban már 4500, tavaly pedig 9700 – tette hozzá. A számok alapján több mint kétszeres forgalmat produkál a cég évről évre. Az ügyvezető kijelentette, nemcsak a Kapuváron töltött adóköteles éjszakák száma érdekes, hanem a vendégkör összetétele is.
Míg 2008-ban a Kapuváron éjszakázók közül több mint 1900 volt a külföldi és több mint 2400 volt a magyar, addig 2009-ben megfordult a trend, az 5000-nél több külföldi mellett 3800 magyar vendég töltött adóköteles éjszakát Kapuváron (a 70 év felettiek és a gyermekek után a cégnek nem kellett tavalyig adót fizetnie). A több külföldi vendég ellensúlyozza Kapuváron a válság miatt elmaradozó magyarokat. – Érdekes trend, hogy a külföldi vendégek köréből egyre több a cseh. Ők közismerten udvarias, kedves vendégek. A cseheket nagyságrendben a német nyelvterület vendégei követik – mondta Szücs Kálmán. Kijelentette, a helyi szálláshelyek kihasználtsági szintjét tekintve a 2007-es átvételkor ez nem érte el a húsz százalékot, napjainkban pedig megközelíti az ötvenet.
A forgalomnövekedés jó hatással van a város adóbevételein felül a helyi szolgáltatóiparra is. Ezzel kapcsolatban az ügyvezető megjegyezte, jelenleg száz vendéget tudnak elhelyezni, a következő években a város turizmusának egyik legfontosabb eleme lesz a férőhelyek bővítése.
Forrás: kisalfold.hu



