NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Strandok Félmilliónál többen vendégeskedtek 2009-ben a sárvári fürdőben

Félmilliónál többen vendégeskedtek 2009-ben a sárvári fürdőben

  • PDF

A sárvári gyógyfürdő eredményes évet zárt tavaly.

A sárvári fürdőt tavaly 529 ezren keresték fel, ez 2 százalékkal haladja meg az előző évit, tudta meg a vasnepe.hu Vancsura Miklóstól, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatójától. Némileg csökkent a szaunát igénybe vevő, valamint a fürdővel közvetlen kapcsolatban álló szállodából érkező vendégek száma. Ugyanakkor 10-12 százalékkal volt több a gyógyászati kezelés, ezek száma megközelítette a 125 ezret. A gyógyászat nagyon magas, 82 százalékos kihasználtsággal működött, ami jelentős mértékben köszönhető a jó munkaszervezésnek.

A fürdő szállodájának kihasználtsága meghaladta a 85 százalékot. Az egy szobára jutó árbevétel nagyon kedvezően alakult, s megközelítette az éjszakánkénti 20 ezer forintot. Kiváló – 60 százalékos – mutatóval büszkélkedhet a fürdő kempingje is.

Vancsura Miklós arra számít, hogy a válság miatt az idei év lehet a kritikus esztendő. A jelentősebb elbocsátások tavaly az év közepén történtek, így ennek negatív hatása nem azonnal jelentkezik. Az üdülési csekk elhibázott megadóztatása is az idei esztendőben lesz érzékelhető. Az igazgató úgy véli, hogy a fürdőszolgáltatásoknál indokolt lett volna az áfa csökkentése.

A kft. bevételei a tervezett szinten alakultak, s meghaladták a 2008. évit. Ebben szerepe volt az új jegystruktúrának, köztük a családi jegyek bevezetésének. Mindezek eredményeként a fürdő képes eleget tenni a fizetési kötelezettségeinek. A dolgozók jövedelmének értékét sikerült megőrizni, s nem csökkentek az idei évre a szociális juttatások sem. Az igazgató úgy véli, hogy színvonalasan szolgáltatni csak elégedett emberekkel lehet. A válságnak vannak pozitív hatásai is, amelyek újfajta gondolkozásra késztetik a cégeket. Erre példaként említette az igazgató azt, hogy már a jövő évre megvették a gázt akkor, amikor az olcsó dollár miatt nagyon kedvező áron juthattak az energiahordozóhoz.

Várhatóan február közepén kezdődik meg az a hárommilliárd forintos, uniós támogatással megvalósuló fejlesztés, amelynek nyomán jelentősen bővül a fürdő fedett és szabadtéri kapacitása, s a szolgáltatások köre. A kivitelezés ideje alatt a fürdő zavartalanul működik, s arra törekednek, hogy a vendégek a munkálatokból minél kevesebbet vegyenek észre.

A szállodákkal közösen dolgoznak a város idegenforgalmi imázsának kialakításán. Ennek reményeik szerint az lesz az eredménye, hogy több lesz a vendég a fürdőben és a szállodákban egyaránt.

Forrás: vasnepe.hu

Félmilliónál többen vendégeskedtek 2009-ben a sárvári fürdőben