A legtöbb fürdő megtartotta vendégeinek számát, ám volt, ahol visszaesett a forgalom.
A büki fürdő mind a látogatók száma, mind a bevételek tekintetében sikeres évet zárt, összegzi a tavalyi eredményeket dr. Németh István, a Büki Gyógyfürdő elnök-vezérigazgatója. A vendégek száma csaknem ötezerrel haladta meg az egy évvel korábbit. Országosan viszont vegyes a kép, állapítja meg dr. Németh István, már mint a Magyar Fürdőszövetség elnöke. Voltak fürdők, amelyek jól, míg mások kevésbé jól jöttek ki a válság alakította helyzetből. A fürdőszakember várakozásai szerint azonban késleltetett hatások miatt az idei lehet az igazán nehéz esztendő. Ebben a helyzetben, aki csak teheti, a fejlesztések irányába megy el, hogy több és magasabb színvonalú szolgáltatásokat tudjon kínálni a vendégeknek. Dr. Németh István bízik abban is, hogy a külföldi utazások egy részét a magyar utasok fürdőlátogatásokkal váltják majd ki, ugyanakkor súlyosbítja a problémákat a társadalombiztosítási támogatásos kezelések számának a csökkenése, valamint az üdülési csekkek megadóztatása.
A sárvári fürdőbe tavaly 529 ezren látogattak, ez 2 százalékkal haladja meg a 2008. évi vendégszámot, tudtuk meg Vancsura Miklóstól, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatójától. Véleménye szerint a válság hatásai, amennyiben jelentkeznek, inkább az idei forgalmat befolyásolhatják kedvezőtlenül. Ugyanakkor a dolognak van egy jó oldala is, hiszen olyan költségcsökkentő intézkedésekre készteti a vállalkozásokat, köztük a fürdőket is, amelyek a racionális működést szolgálják. Az ügyvezető elmondta, hogy több mint 10 százalékkal növekedett a gyógykezelések száma, s ennek, valamint a jó munkaszervezésnek köszönhetően Sárváron nagyon magas, 82 százalékos volt a gyógyászati részleg kihasználtsága. Várhatóan februárban elkezdődik a fürdő bővítése, amelynek új szabadtéri létesítményeit várhatóan már a nyári főszezonban birtokba vehetik a vendégek. Vancsura Miklós elmondta, a munkálatok ideje alatt a fürdő változatlan formában üzemel.
A Ság hegy lábánál fekvő, 4,5 éves Vulkán Gyógy- és Élményfürdőnek 2009-ben, ha szorosan is, de sikerült teljesítenie az üzleti tervben kitűzött célokat. Bakó István, a fürdőt üzemeltető Városgondnokság igazgatója elmondta, a forgalomban volt némi visszaesés az előző évhez képest. Azonban a létesítmény szolgáltatásai kibővültek, amelyek egyre népszerűbbek a kikapcsolódni vágyók körében. A vendégek negyede celldömölki, de sokan érkeznek a kisvárosba Veszprém megyéből és Sopron környékéről is. Az igazgató hangsúlyozta, a 2010-es üzleti tervet feszesre kellett állítani, megvizsgáltak minden olyan lehetséges megoldást, amellyel forgalmat lehet növelni és kiadást lehet csökkenteni. Január elejétől új jegytípusokkal, akciókkal és további új szolgáltatásokkal várják a fürdőzőket.
Más idegenforgalmi objektumokkal ellentétben tavaly 20 százalékos növekedést realizáltunk emelte ki dr. Gömbös Sándor, a St. Gotthard Spa&Wellness igazgatója. – Ez részint annak köszönhető, hogy nemrég nyitotta meg a kapuit a fürdő, s felfutóban van, részint annak, hogy jó a földrajzi fekvése, közel van az osztrák határhoz, s így rengetegen érkeznek hozzánk Ausztriából. A forgalomnövekedés okai között az is szerepel, hogy a fürdőzők megkedvelték a mediterrán hangulatú létesítményt. Sok energiát fordítottunk arra, hogy a vendégeket megnyerjük. Az Őrség szinte valamennyi panziójával felvettük a kapcsolatot, s így az odaérkező vendégek közül sokan kapcsolódnak ki nálunk – tette hozzá az igazgató.
Forrás: vasnepe.hu



