NyáriLap

Tengernyi hír áll itt hegyekben

k20120522

Utolsó frissítés10:33:50

Back Hazai Strandok Kikapcsolták az áramot az esztergomi élményfürdőben

Kikapcsolták az áramot az esztergomi élményfürdőben

  • PDF

Tartozás miatt kikapcsolta a szolgáltató az áramot az esztergomi élményfürdőben. 

Az élményfürdő 30-40 millió forint közötti összeggel adós az áramszolgáltatónak, korábban megállapodást kötött az E.ON-nal a hátralék egy részének megfizetésére. Egyházi Nikoletta, a cég sajtóreferense azt mondta, hogy a tartozás mértéke üzleti titok, közlése szerint a fürdő december 21-ig vállalt törlesztőrészletét nem fizette meg, és többszöri felszólításra sem reagált.

A E.ON csütörtökön is megpróbálta kikapcsolni az áramot, de nem engedték be a villanyszerelőket, ezért pénteken más műszaki megoldással szüntették meg a szolgáltatást.

A városi önkormányzat tulajdonában lévő, bruttó 6,9 milliárd forint értékű Aquasziget Élményfürdő is azok közé a cégek közé tartozik, amelyek részvényeit az önkormányzat korábban lakossági tulajdonba akarta adni. Az Esztergomi Fürdő (Spa) Zrt. ellen köztartozásai miatt október óta végrehajtás van folyamatban, szerepel az APEH feketelistáján is.

Az Aquaszigeten azóta már van áram, de hogy melyik szolgáltatótól, arról az élményfürdő igazgatója nem nyilatkozik.

Forrás: metropol

Kikapcsolták az áramot az esztergomi élményfürdőben